A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 583,52 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 81 761,77 ponton, újabb történelmi csúcson zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 24,5 milliárd forint volt, az összes vezető részvény árfolyama növekedett az előző napi záróértékhez képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: átlagon felüli forgalomban a BUX, mely a nyugat-európai piacokat felülteljesítve újabb történelmi csúcson zárt, az OTP vezetésével, amely szintén történelmi csúcson fejezte be a kereskedést. 

„A tengerentúli piacokon az erős foglalkoztatottsági adatok hatására emelkedtek a kötvényhozamok, ami negatív hatással volt a részvénypiacokra, de a kedvezőtlen hangulat nem ragadt át a magyar tőkepiacra, hasonlóan a korábbi napokhoz” 

– tette hozzá Czibere Ákos.

  • A Mol 40 forinttal, 1,43 százalékkal 2760 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 1,8 százalékkal 22 600 forintra erősödött, forgalmuk 20,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,45 százalékkal 1336 forintra nőtt, forgalma 651,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 0,85 százalékkal 10 620 forintra emelkedett, a részvények forgalma 960,8 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 7149,54 ponton zárt pénteken, ez 34,59 pontos, 0,49 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Történelmi csúcson a BUX, a magyar tőzsdét is felforgatta Trump

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 0,88 százalékos emelkedéssel zárta a keddet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!