Egyelőre úgy tűnik, véget érhet az amerikai részvények kálváriája, amely Donald Trump hivatalba lépése óta tart a tőzsdéken. Számos nagy amerikai befektetési bank stratégája úgy látja, az esés kifulladt és innen újabb emelkedő hullám indulhat. Abban azonban nem látnak tisztán, ez mennyire lehet tartós – írja összefoglaló elemzésében a Bloomberg.

A vezető amerikai részvényindex, az S&P 500-as február közepétől március közepéig 10 százalékot meghaladó mértékben csökkent. A korrekciós hullámnak több katalizátora is volt. Egyrészt a mesterséges intelligencia térhódításából profitáló nagy amerikai technológiai cégek részvényei visszaestek a DeepSeek képében megjelenő olcsóbb kínai versenytárs miatt.

Másrészt Donald Trump hivatalba lépése után gőzerővel jelentett be, majd vont vissza újabb és újabb büntetővámokat az Egyesült Államok legfontosabb kereskedelmi partnereivel szemben, és ez jelentősen rontotta az amerikai fogyasztók hangulatát, valamint növelte a bizonytalanságot az amerikai vállalatok körében.

A korrekció a hírügynökség számításai szerint mintegy 5,6 billió dollárral csökkentette az amerikai részvények piaci kapitalizációját. A legnagyobb esést a JPMorgan számításai szerint az az 50 részvény szenvedte el, amelyek az elmúlt két évben a legnagyobb mértékben emelkedtek. Ugyanakkor az eladási hullámnak a befektetési bank szerint volt egy pozitív hozadéka is: ezekben a részvényekben ugyanis jelentősen csökkent a spekulatív vételi pozíciókat felvevő befektetők aránya, és ezzel kisebb lett a valószínűsége annak, hogy további heves árfolyamesés következzen be.

Hétfőn az S&P 500-as index 1,7 százalékkal emelkedett. Ebben szerepet játszott az a remény is, hogy az április másodikától bevezetendő vámok tekintetében a Trump kormányzat az eddigieknél szelektívebb megközelítést fog alkalmazni. A legnagyobbat pont azok a részvények emelkedtek, amelyek az elmúlt hetekben a legnagyobb árfolyamveszteséget szenvedték el.

Továbbra is nagy a bizonytalanság a vámok körül

A vezető technológiai cégek, az úgynevezett csodálatos hetek árfolyammozgását nyomon követő index 3,4 százalékkal erősödött. Az Elon Musk heves kritikákat kiváltó politikai szereplése miatt agyonvert Tesla részvények 12 százalékot ugrottak, ami a legnagyobb emelkedés Donald Trump tavaly novemberi választási győzelme óta.

A stratégiák arra vonatkozóan viszont nem adtak egyértelmű jelzést, hogy mennyire tartósnak ígérkezik a fellendülés. Egyrészt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos várakozások miatt továbbra is igen magasnak tekinthető historikusan a technológiai cégek értékeltsége. Másrészt az amerikai kormány által kivetendő védővámokkal kapcsolatban továbbra is sok a bizonytalanság, és ezek hosszabb távon is visszafoghatják az amerikai gazdaság növekedését.

Befektetői kitettség és S&P 500
Befektetői kitettség és S&P 500
Kép: Economx, NAAIM

A befektetők pozicionáltságát mutató egyik megbízhatónak tekintett felmérés az Aktív Alapkezelők Nemzeti Szövetségének (NAAIM) heti jelentése, amely a tagok által kezelt portfóliók vételi kitettségét mutatja az S&P 500-as index irányába. Ez február közepén még 91,7 százalékon állt, innen csökkent le 65 százalék alá.

Bár ez még nem tekinthető szélsőségesen alacsony értéknek, azonban ahhoz elegendő, hogy egy bikapiacon a korrekció végét jelezze. Január elején is hasonló értékig esett vissza, a következő másfél hónapban 7 százalékot erősödött az S&P 500-as index. De ehhez hasonló érték jelezte a tavaly nyári korrekció végét is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!