Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az európai értékpapírpiacokon a pénteken elért nagy nyereségek korrekciójaként. A Stoxx Europe 600 páneurópai index 0,19 százalékkal csökkent kezdéskor, az euróövezeti Eurostoxx50 index pedig 0,57 százalékkal nyitott gyengébben.
Londonban 0,51 százalékkal nyitott alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,41 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,03 százalékos csökkenéssel kezdett. A milánói tőzsde 0,35 százalékos, a madridi 0,33 százalékos indexcsökkenéssel kezdte a hétfői kereskedést.
Az olajár hét heti csúcsról csökkent, a WTI ára 1,27 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben az európai piaci nyitáskor hordónként 109,09 dolláron, a Brent pedig 109,81 dolláron állt 1,56 százalékos csökkenéssel.
Az arany spot ára unciánként 1805,46 dolláron áll 0,31 százalékos csökkenéssel. Az arany ára négy heti folyamatos csökkenés után három havi mélypontnál jár, jórészt a dollár ereje miatt. A dollárindex 104 pont felett 20 éves csúcsnál tart. Az eurót 0,14 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0397 dolláron. Az euró a dollár ellenében öt éves mélypontnál tart.
A Budapesti Értéktőzsde, a BUX a hétfői nyitáskor 41 258,29 ponton állt, ami a pénteki záróértékhez viszonyítva 2,59 pontos elmozdulás, mely szinte észlelhetetlen, +0,01 százalékos változást jelent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Pusztítóan veszélyes csalás terjed, de lehet ellene ügyesen védekezni

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
