A részvénypiac forgalma 41,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a magyar piacon a kereskedés a csütörtökön elszenvedett nagy zuhanás korrekciójaként indult, később az orosz-ukrán háborúról érkező, jónak mondható hírek segítették további emelkedéshez az árfolyamokat. A magyar mellett a nemzetközi piacokra is jellemző volt a felpattanás.
Az elemző szerint a befektetők pozitívumként értékelték, hogy Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke kész tárgyalni országa semleges státuszáról, valamint, hogy erre válaszul a Kreml szóvivője bejelentette: Vlagyimir Putyin orosz elnök kész egy orosz delegációt küldeni a védelmi minisztérium, a külügyminisztérium és az elnöki adminisztráció képviselőinek szintjén az ukrán delegációval való tárgyalásra.
Varga Zoltán szerint bár hosszú folyamat lesz a katonai konfliktus lezárása, ez talán már egy lépésnek tekinthető ebbe az irányba.
Ugyanakkor jelezte, a jövő héten hasonlóan hektikus árfolyammozgások várhatóak az érkező hírek függvényében.
Az elemző a BÉT vezető részvényeiről megjegyezte, az OTP árfolyama a csütörtöki 15,4 százalékos esés után pénteken 13,37 százalékkal erősödött, ami részben annak köszönhető, hogy Oroszországot nem zárták ki a SWIFT nemzetközi fizetési rendszerből. A bankpapírhoz hasonlóan a Mol is emelkedni tudott, a Magyar Telekom jegyzése nem változott, mivel itt csütörtökön sem volt nagy az esés.
Az elemző úgy vélte a Richter a "kakukktojás", amelynek az árfolyama annak ellenére esett, hogy a céggel összefüggésben nem érkeztek negatív hírek.
A Mol 120 forinttal, 5,13 százalékkal 2460 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 1740 forinttal, 13,37 százalékkal 14 750 forintra nőtt, forgalmuk 32,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom változatlan árfolyamon, 425 forinton zárt, forgalma 273,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 170 forinttal, 2,34 százalékkal 7080 forintra csökkent, a részvények forgalma 5,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3912,97 ponton zárt pénteken, ez 228,88 pontos, 6,21 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!