Piszok jó napja volt tegnap azoknak a befektetőknek, akik az úgynevezett „Trump-trade”-en keresztül fogadtak a republikánus jelölt győzelmére. Ez a kereskedési stratégia olyan részvényekben és más befektetési eszközökben történő pozíciók felvételét jelentette, amelyek várhatóan profitálnak majd a Donald Trumptól várt intézkedésekből, akár hosszú távon is.
Bár voltak olyanok is, akik szerint egy Trump-győzelem a „vedd meg a pletykára – add el a hírre” effektuson miatt korrekciót hoznak majd ezek árfolyamában, ennek egyelőre nyomát sem lehetett látni a tegnapi kereskedésben. Az elemzők általában is kedvezőbbnek ítéltek meg a részvénypiacok szempontjából egy ilyen választási kimenetelt, hiszen a visszatérő elnök a vállalatokat terhelő adó és adminisztratív terhek leépítését ígérte, míg Kamala Harris győzelme esetén jó eséllyel emelkedtek volna a vállalatokat terhelő adókulcsok.
Az S&P 500-as index 2,5 százalékos emelkedést mutatott be a választást követő napon, 5929 ponton új történelmi zárócsúcsot állított be. Ezzel egyébként folytatta menetelését és jó úton halad a felé a 6100 pont fölött lévő célár elérésének irányába, amely a korábbi, emelkedő háromszög alakzatból való kitörés után volt sejthető.
Az egyik leglátványosabb rallyt a Tesla részvényei produkálták. Nem mintha a Trump által képviselt politika, amely általában a megújuló energia és a környezet barátabb technológiák számára kedvező lenn, sőt ennek ellenkezője igaz az elemzők szerint. Ez jóval inkább a Tesla vezetői pozícióját betöltő és abban jelentős tulajdonnal rendelkező Elon Musk személyének szólt, aki masszívan exponálta magát Trump mellett a kampány során és várhatóan szerepet is kap majd a következő kabinetben. Az elektromos autókat gyártó cég részvényei 14,75 százalékkal erősödtek szerdán, ezzel Musk vagyona 15 milliárd dollárral értékelődött fel egy nap leforgása alatt – mutatott rá a Financial Times.
A nap nyertesei között voltak az amerikai bankrészvények is. Ez kettős hatásnak köszönhető.
- Egyrészt egy Trump elnökségtől a piac az amerikai bankokra vonatkozó reguláció jelentős lazítását várja, ami jótékony hatással lehet azok profitjára.
- Másrészt az az általános meggyőződés, hogy egy Trump elnökség növeli majd az inflációs nyomást a gazdaságban.
Ez pedig azt eredményezi, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed – amely egyébként ma ülésezik - várhatóan nem tudja majd a korábban várt mértékben csökkenteni a kamatokat, s a magasabb kamatok vaskosabb banki profitokat eredményeznek általában.
A Citigroup 8,6, a Bank of America 8,4, a JPMorgan 11,5, a Wells Fargo 13,1 százalékkal drágult. A teljes szektort követő KBW Bank index 13,03 százalékkal került magasabbra, s ezzel olyan szintre jutott, ahol utoljára 2022 elején lehetett látni.
Elképesztő ugrást produkált a jelenleg állami többségi tulajdonban lévő két jelzáloglevél társaság, a 2008-ban állami mentőövre szoruló Fannie Mae és a Freddie Mac. Mindkét, amúgy filléres kategóriában lévő részvény közel 40 százalékot erősödött, mivel Trump korábbi ciklusában többször is tett utalást arra, hogy az időközben profitabilissá vált cégeket privatizálná.
Szintén nagyot kaszálhattak a privát börtönöket üzemeltető cégek részvényesei, ebben a szektorban sem voltak példa nélküliek a 30-40 százalékos árfolyamugrások egy napon belül. Az olajipari papírok is profitáltak a hangulatból, itt azonban viszonylag visszafogottabb volt az eufória, azért 2-3 százalékkal feljebb került például az ExxonMobil és a Chevron árfolyama.
Voltak persze vesztesek is
Amennyire jót tesznek a magasabb kamatok a bankszektornak, annyira kedvezőtlenek tudnak lenni az ingatlanáraknak. Ez meg is látszott az ingatlanbefektetési társaságok részvényein, ezek körében az 5-10 százalékos esés volt az általános. A megújuló energetikával foglalkozó szektor képviselőinek is vaskos mínuszokat kellett elszenvednie, itt sem volt ritka a 10 százalékot meghaladó mértékű zuhanás.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!