A társaság tulajdonosai elfogadták a tőzsde új javadalmazási szabályzatát is és meghallgatták a BÉT vezetőségének tájékoztatását a szervezet 2016-2020 közötti stratégiájáról.
Balog Ádám az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója és Cselovszki Róbert az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója személyében két új Igazgatósági tagot választott a BÉT március 31-i közgyűlése, melyen a tulajdonosok elfogadták a BÉT új javadalmazási szabályzatát is.
A döntéssel a BÉT Igazgatóságában a piaci szereplők már négy taggal képviseltetik magukat a hétfős testületben.
A fő tulajdonos MNB számára kiemelten fontos, hogy a piaci szereplők többségben legyenek a tőzsde Igazgatóságában, ezzel is biztosítva a BÉT átlátható működését, valamint a BÉT Igazgatósága által február végén elfogadott 2016-2020-ra vonatkozó stratégiájának sikeres megvalósítását is.
Az új stratégia - melyről a közgyűlésen a részvényesek is tájékoztatást kaptak - célja egy olyan átfogó tőkepiac- és tőzsdefejlesztési program megvalósítása, amelynek eredményeképpen a tőzsde hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez és versenyképességéhez közép- és hosszú távon. A stratégia megvalósítását a BÉT a kormány támogatásával kívánja végrehajtani, így tárgyalásokat folytat a nemzeti tőzsde fejlesztésének lehetőségeiről - közölte a tőzsde.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Bődületes felmondási pénzt fizet a Mercedes: évekre bebiztosíthatja magát, aki aláír

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Több ezer kamera, arcfelismerés: kiemelkedő a magyar megfigyelési rendszer az EU-ban
