Az ingatlanfejlesztésben érdekelt DRFG befektetőcsoport megszerezte a Közép-Európa egyik legnagyobb magántulajdonban lévő ingatlanfejlesztőjét, a TriGranitot. A társaság továbbra is az eredeti márkanév alatt fog működni.  

Az elmúlt évben a két vállalat közösen dolgozott a DRFG csoport portfóliójához tartozó, Lengyelország nyugati részén található kiterjedt logisztikai park fejlesztésén. A jövőben a TriGranit felel majd a DRFG csoport projektjeinek megvalósításáért, valamint folytatja a korábban megkötött szerződések alapján végzett munkákat, mint például a budapesti Millennium Gardens és a krakkói Bonarka for Business fejlesztéseket. Ezen felül a TriGranit továbbra is együttműködik a Revetas csoporttal a folyamatban lévő projektek kivitelezésén.   

„Hamarosan elindítunk három jelentős lakóprojekt fejlesztést Csehországban, a TriGranitnak mindegyik projektben jelentős szerepet szánunk. Továbbá célunk, hogy a TriGranitot olyan platformmá fejlesszük, amely vonzóvá teszi egy szélesebb körű befektetői csoportnak, ideértve azokat is, akik nem a DRFG csoport részeként lépnek be. Emellett tervezzük meglévő intézményi befektetőkkel való együttműködésünk kiterjesztését” - mondta Jan Pelíšek, a DRFG közép-kelet-európai ingatlanfejlesztési igazgatója.