Makrogazdasági adatok, nagyvállalati gyorsjelentések és gigászi kripto-konferencia: bár a háborús hősök emléknapja miatt hétfőn zárva tartott az amerikai tőzsde, a rövidített héten is sok minden bolygathatja meg a vezető tőzsdeindexek, részvények és kriptovaluták árfolyamát.
Pénteken jön a legfontosabb adat
A hét utolsó munkanapján teszik közzé az amerikai személyes fogyasztási kiadások (PCE) árindexét. A befektetők nagy figyelemmel fogják követni a bejelentést, ugyanis az amerikai jegybank szerepé betöltő Federal Reserve (Fed) korábban többször hangsúlyozta, hogy a PCE index az általuk egyik legfontosabbnak tartott indikátor, amely alapján a jegybanki kamatdöntések megszületnek.
Az elmúlt hónapok makacs inflációs adatai csökkentették a piaci várakozásokat a kamatvágások kapcsán, év elején a kereskedők még hat kamatcsökkentést vártak idénre, míg a mostani konszenzus alapján egy, esetleg két, egyenként 25 bázispont értékű vágással számolnak a Wall Streeten. Több befektetési bank szerint pedig idén egyáltalán nem is kezdi meg a Fed a kamatcsökkentő periódusát.
Egy kedvező pénteki PCE index tehát megágyazhat a jegybank első kamatcsökkentő döntésének, az enyhülő pénzügyi környezet pedig újabb lökést adhat a részvénypiacnak. Ennek persze a fordítottja is igaz, ha a vártnál magasabb inflációs adatok érkeznek, az tovább odázhatja a kamatvágásokat, aminek az egyik legnagyobb vesztese a már így is küszködő ingatlanszektor lehet.
Gyorsjelentések
A heti vállalati negyedéves gyorsjelentések középpontjában a kereskedelmi láncok állnak, de több bank és techcég is a napokban osztja meg a nagyközönséggel az elmúlt három hónap pénzügyi adatait.
Kedden a Bank of Nova Scotia és a CAVA Group jelentései lesznek mérvadók, míg szerdán lép színre a Salesforce, a Chewy, a HP, valamint az Okta. A mesterséges intelligencia befektetői a C3.ai adataira lesznek legkíváncsibbak.
Csütörtökön érkezik a hét legnagyobb érdeklődéssel várt jelentése a Costcotól. A világ egyik legnagyobb kereskedelmi vállalatának papírjai idén eddig nagyot meneteltek és 24 százalékos emelkedéssel rekord magas árfolyamot értek el. A cég részvényeit ennek ellenére több hedge fund is shortolja, azaz az árfolyamának esésére számítanak.
A kereskedelmi cégek közül szintén csütörtökön jelent a Best Buy és a Dollar General, a kedvelt laptop gyártó, a Dell, valamint a Royal Bank of Canada. A lábbelik szerelmeseinek pedig a Foot Locker és a Birkenstock jelentéseit lesz érdemes figyelemmel követni.
A hetet pénteken a Frontline olajtanker vállalat gyorsjelentése zárja majd.
Itt a nagy kripto konferencia
Szerdán startol a világ egyik legnagyobb kriptovalutákkal foglalkozó konferenciája, a CoinDesk Consesus.
Az eseményen többek között olyan nagy nevek tartanak beszédeket, mint a független amerikai elnökjelölt Robert F. Kennedy Jr., valamint az ARK Invest befektetéskezelő cég alapítója, Cathie Wood.
Az elmúlt hét kimondottan jól alakult a kriptovaluták befektetőinek, a Bitcoin rövid időre újra benézett a lélektanilag fontos 70.000 dolláros szint fölé, míg az Ethereum több, mint 20 százalékot javított az új ETF–ek bevezetésének hírére.
Betekintés a rákgyógyítás jövőjébe
Az egészségügyi szektor befektetői az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság Chicagoban megrendezésre kerülő éves találkozóját fogják figyelemmel követni a héten. A Wall Street elemzői szerint az esemény kapcsán olyan nagyvállalatokat érdemes majd figyelni, mint az AstraZeneca, a Pfizer, vagy a Gilead Sciences.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!