Köszönhetően a szűnni nem akaró folyamatos emelkedésnek a különböző mutatók alapján olyan drága lett az amerikai részvénypiac, amire az elmúlt két évben, azaz az Ukrajna ellen indított orosz támadás és az amerikai Fed kamatemelési ciklusának megkezdése óta nem volt példa. Az irányadó S&P 500-as részvényindex több, mint 9 százalékkal emelkedett az év eddigi részében, s 2019 óta a legerősebb első negyedéves teljesítményét nyújtotta.
Az LSEG Datastream szerint a várt nyereséggel számolva az index átlagos árfolyam/nyereség (P/E) hányadosa jelenleg 20,7, március végén a 21,2-es értéket is elérte.
A héten induló amerikai gyorsjelentési szezonban nem csak erre, hanem a cégek gazdasággal és inflációval kapcsolatos várakozásairól is figyelnek majd a befektetők. A nagy kérdés ugyanis, hogy folytatódhat-e a rugalmas növekedés és a fogyasztói árak lehűlése egyszerre – hívta fel a figyelmet összefoglaló elemzésében a Reuters.
A makacs infláció jelei az elmúlt hetekben csökkentették az arra vonatkozó várakozásokat, hogy a Federal Reserve idén meddig csökkenteni majd a kamatokat.
-Ha további emelkedést szeretnénk látni a piacon, akkor ahhoz a cégeknek nem csak a várakozásoknak megfelelő, hanem inkább azt meghaladó nyereségről kell jelenteniük - mondta Yung-Yu Ma, a BMO Wealth Management befektetési igazgatója.
A héten többek között a Delta Air Lines, a BlackRock és a JPMorgan is közli negyedéves adatait. Pontosak lesznek persze a szerdán megjelenő amerikai inflációs adatok is.
Az LSEG adatai szerint az elemzők átlagosan 5 százalékos eredménynövekedést várnak az első negyedévben az S&P 500-as index kosarában szereplők cégektől. Arra számítanak, hogy az árréseket a magas kamatlábak, az emelkedő nyersanyagköltségek és a lassuló infláció miatt csökkenő vállalati árképzési erő tartja majd nyomás alatt.
A határidős piacok azt mutatják, hogy a befektetők arra számítanak, hogy a Fed idén mintegy 70 bázispontos kamatcsökkentést hajt végre, szemben a januárban kalkulált 150 bázispontos csökkentéssel. A gyengébb árbevételi adatok azonban a gazdaság erejének megroppanását jelezhetik. Egyes befektetők úgy vélik, hogy ez erősítheti a Fed monetáris politikájának enyhítését.
-Ezek a rossz hírek valójában jó hírek lehetnek a piac számára, mert elvezetnek azokhoz a Fed-kamatcsökkentésekhez, amelyekben mindenki reménykedik - mondta Kevin Mahn, a Hennion & Walsh Asset Management befektetési igazgatója.
A talaj mindenesetre meglehetősen ingoványossá vált a tőzsdék számára. Az amerikai S&P 500-as részvényindex tavaly október vége óta 26 százalékot erősödött. Most mindenki azt figyeli, hogy mikor indul meg egy komolyabb korrekció a piacon. Ennek bizony lenne tere, hiszen az emelkedő trend szempontjából igazán fontos támaszt csak 4700 pont magasságában találunk a mutató grafikonján. Ez a mostani szinteknél mintegy 10 százalékkal alacsonyabban található. Egy ekkora csökkenés a több évig tartó emelkedő trendekben megszokott korrekciónak lenne tekinthető.
Az európai piacokon eközben az EKB csütörtöki kamatdöntő ülése hozhat izgalmakat. Ezen elvileg a piac nem vár csökkentést, igaz voltak olyan döntéshozók és piaci szereplők is, akik már követelték ezt. Az európai fellendülés erősödése és az EKB szokásos óvatossága miatt azonban ennek esélye alacsony. Christine Lagarde EKB-elnök valószínűleg a júniusi vágás helyességét bizonygatja majd.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!