A Dow Jones index 382,07 ponttal, 1,5 százalékkal, 25 027,96 pontra esett. Az S&P 500-as mutatója 30,48 ponttal, 1,11 százalékkal gyengült, és 2713,8 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 57,35 ponttal, 0,78 százalékkal lett kevesebb, és 7273,01 ponton zárt.
Február hónapot tekintve a Dow Jones indexe 4,3 százalékot, az S&P 500-as mutatója 3,9 százalékot, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,87 százalékot vesztett értékéből.
A Dow és az S&P 500 az előző tíz hónap, a Nasdaq pedig az előző hét hónap mindegyikét emelkedéssel tudta zárni.
A februárban tapasztalt heves ingadozásokat elemzők szerint egy aggodalom váltotta ki. Az infláció emelkedése miatt nyugtalankodó piacok nem tudják, hogy mire számítsanak az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) részéről a következő hónapok során - vélte Tom Essaye, a The Sevens Report alapítója.
Jerome Powell, a Fed februárban hivatalba lépett új elnöke első kongresszusi meghallgatásán kedden optimista képet vázolt fel az amerikai gazdasági helyzetről és a fokozatos kamatemelés folytatását ígérte. Szavaiból azt olvasták ki a piacok, hogy az eddig várt három helyett inkább négyszer emelhet kamatot idén a Fed. Powell meghallgatása csütörtökön a szenátusban folytatódik.
Némileg enyhítette a kamatemelés esetleges gyorsítása miatti aggodalmakat, hogy az amerikai gazdaság növekedése lassult a negyedik negyedévben. A szerdán közölt második becslésben 2,6 százalékról 2,5 százalékra módosították az évesített ütemet. Ráadásul a gyenge januári makroadatok is a növekedés további lassulását vetítik előre, csökkenve a négy kamatemelés esélyét - írta az MTI.
A kép forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!