Nagyon sok befektetési lehetőség áll a fogyasztók rendelkezésére, széles palettáról válogathatunk a piacon. A kockázatéhesebb és az ezt inkább messziről elkerülő szereplők is találhatnak nekik tetsző konstrukciókat. Somogyi Flóra, a Lightyear kutatási vezetője szerint elengedhetetlen a különböző befektetési stratégiák és perspektívák megismerése, különösen olyan befektetőktől, akik teljesen eltérő háttérrel rendelkeznek.

Meg kell találnunk azt a stratégiát, amiben komfortosan érezzük magunkat, és amely tükrözi a céljainkat és a kockázatvállalási hajlandóságunkat. ,,Céloktól függetlenül támogatni kell a befektetőket a vagyongyarapítási útjukon” – mondta az Economxnak Somogyi Flóra.

Személyes pénzügyek ≠ vállalkozói befektetés

„Először alkalmazottként tettem félre pénzt, és úgy döntöttem, otthonról sem költözöm el, hogy az így megspórolt pénzt is az alakuló cégbe forgathassam” – mondja Perepelica Kirill, a Munch társalapítója, aki a kezdetekben nagy kockázatéhségű befektetéseket választott, azonban később rájött, hogy magánszemélyként és vállalkozóként teljesen eltérő módon kell gondolkodni a pénzügyekben.

A vállalkozás működtetésének már alapvetően megvannak a maga kockázatai, ezért nem árt ezeket kiegyenlíteni néhány biztonságosabb befektetési formával.

„Kezdetben az államkötvények mellett döntöttem, amelyeket az egyik legalacsonyabb kockázatú eszközosztálynak tartanak, de a tőzsde mindig lenyűgözött, különösen ami az élelmiszeripari cégeket illeti. Folyamatosan figyeltem az IPO-kat, a vállalatok pénzügyi kimutatásait és még sok mást, hogy lépésről lépésre sajátítsam el a dolgot” – hangsúlyozta.

  • A huszonéves korosztály részéről alapvető elvárás, hogy az árazás alacsony és átlátható legyen;
  • a felhasználóbarát hozzáállás és a digitális működés szintén rendkívül fontos, itt egyébként a jegybanki statisztikák alapján valamennyi korosztálynál növekedés látszik.

A startup társalapítója szerint a befektetés alapismereteit már gimnáziumban tanítani kellene. Azzal, hogy korán bevezetjük a diákokat ebbe a világba, egyszerűbb lehetne a befektetés is, főleg úgy, hogy már rendelkezésre állnak könnyen kezelhető platformok. „Én a Lightyeart használom arra, hogy diverzifikáljam a portfóliómat, hogy a részvényeimet kezeljem, illetve hogy az EFT-k felé kacsingassak” – tette hozzá.

Nagy különbségek vannak

Kovács Dominik, a Colossyan alapítója hasonló véleményen van a magyarok pénzügyi ismereteiről. Éles különbséget lát a magyar, a brit és az amerikai befektetési attitűdök között. Itthon még sokan nincsenek tisztában azzal, hogy melyik befektetési forma milyen rizikókkal jár, vagy épp mit jelent részvényt venni vagy éppen részesedést vállalni egy cégben.

„New Yorkban pont az ellenkezője igaz: nagyon más az emberek kockázatvállalási hajlandósága. Szerintem azért Budapestre ráfér, hogy sokkal inkább elmozduljon ebbe az amerikai irányba, nemcsak a vagyonfelhalmozásban segítene, hanem a tágabb társadalomnak is hasznos lenne” – húzta alá.

A befektetői útján a kamatos kamat indította el a Colossyan alapítóját. Kiemelte: részvényekkel és állampapírokkal kezdte, aztán főleg ETF-ekbe fektetett. A Vanguard Worldwide ETF-et különösen kedveli.

Hosszabb távon általában 5-10 évre azért jó előre gondolkodni. Például a tartós befektetési számla (tbsz), ami Magyarországon erős jelenléttel bír, lehet egy jó opció.

Kovács Dominik emellett a pénzpiacot javasolja, amely jelenleg egész jó, négy százalékos hozamot biztosít. Elmondása szerint, a pénzt, amire rövid távon szüksége lehet, azt itt tartja.

„Emellett feltörekvő piaci kötvényalapokba is fektettem, ahová Magyarország is tartozik, de természetesen nem egy, hanem több ilyen piacot választottam. Ha százalékban nézem a befektetéseimet, akkor azt kell mondanom, hogy a teljes vagyonom 70-80 százaléka kötvényekben, a maradék 10-15 százalék pedig az ETF-k részeként dolgozik, amelyek részvény alapúak, a fennmaradó százalék pedig a pénzpiaci alapokban van” – mondta, kiemelve a diverzifikáció fontosságát.

Nem szabad elhamarkodni

„Ha nem világosak a befektetés mögötti mozgatórugók és motivációk, az jobban hasonlít a szerencsejátékra, mint egy megfontolt üzleti döntésre” – erről már Sárospataki Albert, a Cápák Közöttből jól ismert befektető beszélt.

  • A befektetéseinek 65 százaléka a digitális és szoftveres cégekben,
  • negyede egészségügyi cégekben,
  • 10 százaléka pedig egyéb területen van elhelyezve.

„Számomra fontos, hogy én is motivált legyek az adott befektetésben, és érdekeljen. Fontos a kémia, a vízió és a misszió, szeretek képben lenni mindig. Fontos továbbá, hogy hatással tudjak lenni a befektetésekre, legyen kimutatható és érezhető hozzáadott értékem. Merészen kockázatvállaló vagyok, abszolút a víziók szintjén végig tudom gondolni, hogy minek mi lehet a kifutása, mennyire reális a befektetés, hol lehetnek a töréspontok, és hova tud eljutni a cég. Ha hiszek valamiben, merem vállalni a legnagyobb kockázatokat is” – emelte ki.

Legfontosabb tanácsként is azt emelte ki, hogy érteni kell a befektetés mögötti dinamikákat és mozgatórugókat. Ha ez nem világos, akkor az inkább csak szerencsejáték és nem befektetés. A szerencsejáték pedig mindenképp kerülendő a befektető szerint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!