Bod Péter Ákos keményen odaszólt a politikusoknak, ezt még meg kell emészteni

Bod Péter Ákos keményen odaszólt a politikusoknak, ezt még meg kell emészteni

Az Economx megkeresésére Bod Péter Ákos közgazdász, a jegybank korábbi elnöke úgy nyilatkozott, nem nagyon kell utánaszámolni annak, ha valaki egymillió forintos minimálbért ígér. Ugyanakkor nem ártana, ha inkább a fizetőképes munkahelyek létrehozásában rendeznének versenyt egymás között a politikusok.
Zádori Bence, 2024. október 2. Fotó: Economx

Magyar Péter és Nagy Márton fej-fej mellett próbálnak egyre nagyobb és nagyobb minimálbérösszegeket mondani. A Tisza Párt elnöke azt mondta, kormányra kerülésük esetén 2026-ban 500 ezer forintra, 2030-ra pedig egy millió forintra növelik a minimálbért.

Nagy Márton ehhez képest szeptemberben azt mondta, a következő években folyamatosan 10-12 százalékkal nőhet a minimálbér, amivel az 2028-ra a bruttó 377 ezer forintot is elérheti. A Nemzetgazdasági Minisztérium legfrissebb tervezete alapján pedig már az is biztosnak tűnik, hogy jövőre bruttó 300 ezer forint fölé nőhet.

Erről erősen megoszlik a közvélemény. Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök szerint ígérgeti sokmindent lehet, a problémák attól még fennállnak.

Szerinte az egymillió munkahely, ahogy az egymillió forintos minimálbér is „olyan mondások, amiket az ember komolyan gondol egy darabig, de azért nem kell utánaszámolni nagyon. Az egymillió munkahely sem jött létre, vagy nem úgy jött létre, nem akkor jött létre.”

Kiemelte, azért nem lehet tudni, hogy mennyi a reális minimálbér X év múlva, mert látni kell az inflációt. „Amit most látok, az nem indokolja, hogy milliós szintekről beszéljünk.” – mondta.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a probléma nem a minimálbérben, hanem a mediánbérekben látja.

A magyar bér ugyanis le van maradva, de nem az a baj, hogy aki képesítés és gyakorlat nélkül belép a piacra, az keveset keres, ez inkább szociális probléma. Szerinte a valódi kérdés az, hogy a magyar gazdaság termelékenysége, hatékonysága mekkora átlagbérszintet tud elviselni.

Meglátása szerint a politikusoknak abban kellene versengeniük, hogy hogyan teremtenék meg vagy hagyják megteremtődni a jól fizető állásokat.

A közgazdász szerint az, hogy a jelenlegi kormány mit gondol arról, mi az a szint, a piaci struktúra legalja, ami alatt már nem illik fizetni, már egy másodlagos kérdés. Azonban ha valaki túlemeli ezt a szintet, akkor azzal megtiltaná azokat a szerződéseket, amiket az emberek most megkötnének. Ebben a formában azonban ezek a kijelentéseket szerinte „úgy kell komolyan venni, minthogy millió rózsaszálat küldök drágám”.

Ez már a két Orbánnak is sok volt? Elsötétül az ország

Miközben a magyarok cserben hagyták a kormányt, Orbán Viktor miniszterelnök a politikai igazgatója 56'-al kapcsolatos kijelentései miatt kényszerült magyarázkodni. Megtudtuk, melyik irányba megy tovább az ország, és azt is, hogy hogyan számolják a jövőben a minimálbért, mialatt visszafordíthatatlanul összeszerelő üzemmé válunk és elsötétül az ország. Ha ez nem lett volna még elég: az állampapír-befektetők is rossz híreket kaptak, és kikerült egy titkos nyugdíjjelentés, ami nem sok jóval kecsegtet. Szerkesztőink válogatása az elmúlt hét legfontosabb és legolvasottabb gazdasági és közéleti híreiből.
Ha többre kíváncsi, ITT olvashat tovább.

Kövesse az Economx.hu-t!

Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!

További videók

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

Bod Péter Ákos keményen odaszólt a politikusoknak, ezt még meg kell emészteni

Az Economx megkeresésére Bod Péter Ákos közgazdász, a jegybank korábbi elnöke úgy nyilatkozott, nem nagyon kell utánaszámolni annak, ha valaki egymillió forintos minimálbért ígér....

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2024 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.