A nagy gazdasági válság, vagy világgazdasági válság, az 1929 és 1939 közötti időszakban volt, és a modern történelem egyik legsúlyosabb gazdasági visszaesését jelentette. Alább pár lépésben bemutatjuk, milyen gazdasági dominóhatás alakult ki és a kezdeti esemény láncreakciójának milyen következményei voltak.
Az amerikai New York-i tőzsde drámai összeomlása 1929 októberében (a „Fekete csütörtökön”) váltotta ki a válságot, amikor a részvényárak gyorsan zuhanni kezdtek. Ez megingatta a befektetői bizalmat és pánikot váltott ki, ami tovább súlyosbította a helyzetet.
A bankok tömegesen mentek csődbe, mivel a hitelezési buborék kipukkadt, és az emberek kivették megtakarításaikat. A banki rendszer összeomlása hitelszűkét okozott, ami lelassította a gazdasági növekedést.
A válság súlyos munkanélküliséghez vezetett; az Egyesült Államokban és világszerte emberek milliói vesztették el munkájukat. Az ipari termelés és a mezőgazdasági árak drasztikusan csökkentek, ami tovább mélyítette a válságot.
Defláció és csökkenő kereslet alakult ki, ugyanis az árak zuhantak, ami deflációs spirálhoz vezetett. Mivel az emberek elvesztették munkahelyeiket és bevételeiket, a fogyasztás visszaesett, ami tovább csökkentette a keresletet, és még több vállalkozást tett tönkre.
A gazdasági válság gyorsan átterjedt Európára és más kontinensekre. Az országok védővámokat és kereskedelmi korlátozásokat vezettek be, ami csökkentette a nemzetközi kereskedelmet, és globálisan tovább súlyosbította a helyzetet.
A válság hatására több ország, köztük az USA, új gazdaságpolitikai eszközöket vezetett be. Az amerikai New Deal program például különféle közmunkaprojekteket és szociális intézkedéseket indított a munkahelyteremtés és gazdasági stabilitás érdekében.
A nagy gazdasági válságnak több tanulsága is van, amelyek hosszú távon átalakították a gazdaságpolitikai megközelítéseket és a pénzügyi rendszer szabályozását:
A válság megmutatta, hogy a bankok stabilitása elengedhetetlen a gazdaság működéséhez. Az USA-ban létrehozták az FDIC-t (Szövetségi Betétbiztosítási Társaság), hogy biztosítást nyújtson a betéteseknek, megakadályozva a tömeges bankcsődöket és a bankrohamokat.
A válság rávilágított arra, hogy bizonyos esetekben a kormányzati beavatkozás létfontosságú a gazdaság stabilizálásához. A New Deal program és más hasonló intézkedések célja az volt, hogy ösztönözzék a foglalkoztatást, támogassák a keresletet és enyhítsék a szociális feszültségeket.
A válság idején a jegybankok szigorú pénzügyi politikát követtek, ami mélyítette a visszaesést. Ez a tapasztalat arra tanította a központi bankokat, hogy válság idején a kamatlábak csökkentésével és a pénzkínálat növelésével támogassák a gazdaságot, megelőzve a deflációt és serkentve a gazdasági növekedést.
A kereskedelmi korlátozások és védővámok bevezetése súlyosbította a világgazdasági helyzetet. A válság tanulsága, hogy a globális gazdasági problémák nemzetközi együttműködést igényelnek. A későbbi évtizedekben létrehozott szervezetek, mint az IMF és a Világbank, a nemzetközi pénzügyi stabilitás fenntartását célozták.
Szükség van társadalombiztosítási rendszerekre és munkanélküliségi segélyekre. Ezek a szociális hálók segítenek a válságok során támogatást nyújtani a munkájukat elvesztő embereknek és csökkentik a társadalmi feszültségeket.
A gazdaság különböző szektoraiban való beruházás és a több lábon állás csökkentheti a válság hatásait. A túlzott ipari, mezőgazdasági vagy egyéb függőség sérülékennyé teszi a gazdaságot.
Összességében a nagy gazdasági válság mély gazdasági visszaesést és társadalmi nehézségeket okozott világszerte, és alapjaiban alakította át a gazdaságpolitikai gondolkodást és szabályozást. Tanulságai a modern gazdaságpolitikai gondolkodás és szabályozás alapját képezik, a stabilitás megőrzésére és a válságok hatásainak mérséklésére irányulnak.
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!