A Nemzeti Tömörülés évről-évre erősebb, de választást nyerni még mindig nem képes
A Nemzeti Tömörülés évről-évre erősebb, de választást nyerni még mindig nem képes

A Nemzeti Tömörülés évről-évre erősebb, de választást nyerni még mindig nem képes

A baloldali Népfront és a francia elnök pártjának alkalmi együttműködése ugyan kiütötte a kormányzás lehetőségét a szélsőjobb kezéből, de a kormányalakításhoz szükséges többség még nem látszik. Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) vezető kutatója szerint a mostani választás már inkább a Macron utáni korszakról szólt.
Horváth Tibor, 2024. július 16. Fotó: Economx - Fejérdy Gergely

A francia nemzetgyűlési választások első fordulója után még úgy tűnt, hogy a Nemzeti Tömörülés (RN) a végső győzelmet is megkaparinthatja, még akkor is, ha velük szemben felsorakozik a teljes politikai garnitúra: a baloldali Új Népfront, Emmanuel Macron Együtt pártja, a baloldali populista Jean-Luc Melenchon vállvetve a szocialistákkal, a zöldekkel és a kommunistákkal.

Az Economx podcastjának vendége, az MKI vezető kutatója, Fejérdy Gergely szerint ugyanakkor csalóka az összkép, ami a választások után elénk tárul, hiszen a több mint 10 millió szavazóval bíró Nemzeti Tömörülés mindössze csak a harmadik helyen végzett az elnyert mandátumok szerint, hiszen a francia választás a győztes mindent visz elvén működik.

Az összes résztvevő számára evidencia volt, hogy a radikális jobboldali pártot csak úgy lehet megszorítani a második fordulóban, ha az Új Népfront és az Együtt jelöltjei a lehető legtöbb helyen visszalépnek egymás javára, és ez be is következett. Így kiderült az, hogy a következő francia miniszterelnököt nem Jordan Bardellának fogják hívni.

A videóban szó esik még arról:

  • hogyan működött a második fordulós együttműködés a pártok között;
  • miért nincs tulajdonképpen igazi győztese ennek a választásnak;
  • mekkora játéktere maradt Emmanuel Macronnak 2027-ig;
  • és hogy miért ilyen nagy a politikai mozgósítóereje a francia baloldalnak.

Kövesse az Economx.hu-t!

Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!

További videók

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

A Nemzeti Tömörülés évről-évre erősebb, de választást nyerni még mindig nem képes

A baloldali Népfront és a francia elnök pártjának alkalmi együttműködése ugyan kiütötte a kormányzás lehetőségét a szélsőjobb kezéből, de a kormányalakításhoz szükséges...

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2024 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.