Magyarországnak baloldali fordulatra van szüksége, mert a konzervatív társadalompolitika megbukott azzal, hogy magára hagyott hárommillió szegény sorsú embert - mondta Mesterházy Attila, az MSZP szociálpolitikai célkitűzéseit tartalmazó vitaanyag budapesti bemutatóján. Mi nem elitcserét akarunk, hanem politikaváltást - fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve, nem a miniszteri székek kedvéért óhajtják a hatalmat, hanem azért, hogy Magyarországon egyetlen gyermek se éhezzen, és ne kelljen millióknak napi szinten küzdeniük a megélhetésért.
Az MSZP elsődleges célja ezért a nyomor és a szegénység enyhítése lesz kormányra kerülése után. Mesterházy Attila aláhúzta ugyanakkor, hogy ehhez mindenkinek sokat kell dolgoznia, mert nincs csodafegyver és nincsenek messiások sem, vagyis olyan politikusok, akik minden problémát megoldanak egy csettintésre.
A szocialisták évről évre javuló helyzetet tudnak ígérni, egy olyan rendszert, ahol a nagyobb szükségben élők több támogatást kapnak, míg a bőségben élőktől szélesebb felelősségvállalást várnak - fejtette ki a pártelnök, megjegyezve: a jelenlegi kormány tevékenységének előnyeit csak egy szűk réteg élvezi, a Fidesz pedig tévesen gondolja, hogy az ő jólétük "szépen lecsorog" majd a társadalom többi szintjére is.
Mesterházy Attila a helyes megoldásnak azt tartja, ha szociálpolitikai eszközökkel kapaszkodókat nyújtanak azoknak, akik önmaguktól nem képesek felzárkózni. Szerinte nem igaz továbbá az sem, hogy az egyenlőtlenség csökkentése visszavetné a gazdasági növekedést, sőt úgy gondolja, a szociálpolitika képes növelni a gazdaság teljesítményét, az emberek boldogságérzetét.
Az MSZP célja továbbá a foglalkoztatás növelése, mivel a szegénység alapja a munkahelyek hiánya, - folytatta az ellenzéki vezető, aki szerint nem igaz, hogy az emberek általában ne akarnának dolgozni.
Mesterházy Attila beszámolója szerint a szocialisták programjukban emellett megoldást kínálnak majd például a gyermekszegénység csökkentésére, a gyermekvállalás segítésére, továbbá a lakhatási problémákra és a romaintegrációra is.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kíméletlenül pusztít a rettegett betegség

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába
