A Volkswagen több mint 10 százalékos részesedésével az idén is vezető szereplő az európai újautó-piacon, Magyarországon pedig stabilan a négy legnépszerűbb márka között van.
Wachtler Tamás, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója szerint ebben nagy szerepe volt, hogy az idei évben nyolc új modellel jelentkezett a gyártó, Magyarországon értékesített járművek 65 százaléka új modell, az eladott modellpaletta átlagéletkora pedig másfél év volt.
Kapcsolódó
Idén január és november között 8083 VW kelt el Magyarországon, ami 7,4 százalékos piaci részt biztosít a márkának, kissé elmaradva a tavalyi 8,2 százaléktól – írja az autopro.hu.
Papp Zoltán, a Volkswagen márkaigazgatója a teljes évre 8600 jármű eladásával számol – az értékesítettek 5 százaléka elektromos meghajtású autó. A cég munkatársa kiemelte, hogy a személyautó-szegmensben a márka jelenlegi 17 modellje belső égésű, hibrid és elektromos meghajtással egyaránt elérhető.
A német gyártó márkaigazgatója hozzátette, hogy a modellfrissítés jövőre folytatódik, bővítik a kínálatot egyebek mellett a SUV-szegmensben, és az ID elektromos sorozat is gyarapodik.
Folytatódik a káosz: kőkemény sztrájk indul
A Volkswagen munkásai nem hajlandók elfogadni a bércsökkentést, így munkabeszüntetéssel tiltakoznak.Itt olvashat a részletekről.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!