Sok gyerek már egészen kicsi kortól rendelkezik saját számlával, a tinédzserek nagy többsége pedig már alig várja, hogy online is vásárolhasson bankkártyájával. Azonban 18 év alatt a pénzügyekhez szinte mindig szülői hozzájárulás és felügyelet szükséges – olvasható a K&H sajtóközleményében.
Számos hazai bank, így a K&H is már 14 éves kortól lehetőséget biztosít bankszámla nyitására, de bizonyos esetekben már akár 7 éves kortól is elindítható a bankszámla, persze csak a szülők közreműködésével.
A kisebb gyermekek esetében a számla mindig a szülő hozzájárulásával és felügyeletével történik. A számlanyitás folyamatát a szülőknek kell kezdeményezniük különösen kisebb gyermekeknél. A tinédzserek 14 éves kor felett szülői jelenlét nélkül is nyithatnak saját számlát, de a szülők hozzájárulására ekkor is szükség lehet.
Fontos, hogy a szülők átnézzék az adott bank által kínált számlák fenntartási díjait, hiszen a gyermekek számlái sokszor kedvezményesek vagy akár díjmentesek. A digitális megoldások előnye, hogy a szülők nyomon követhetik a számla pénzmozgásait és a gyermek is megtanulhatja az alapvető banki műveletek biztonságos intézését.
A számlanyitás és a kártyahasználat során a szülők felügyelhetik a tranzakciókat, taníthatják gyermekeiket a felelős pénzkezelésre. Beállíthatják a kártyahasználati feltételeket, például a költési limiteket vagy a vásárlási korlátokat. A pénzügyekről való beszélgetések pedig nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek megértsék a pénz értékét és megtanulják a pénzügyi tervezést.
A saját bankszámla lehetővé teszi, hogy önállóan intézzék pénzügyeiket, elsajátítsák a költések, a megtakarítások és a befektetések alapjait. A lényeg, hogy a saját bőrükön megtapasztalhatják a mindennapi bankolás előnyeit, illetve hogy, mikor és mennyit költenek.
A fiatalok a bankszámláikhoz kapcsolódó mobilalkalmazások segítségével elsajátíthatják az elektronikus pénzügyi tranzakciók, például átutalások, mobilfizetések vagy megtakarítások intézését is.
Kiemelkedően fontos, hogy a szülők biztonsági tanácsokkal is ellássák gyermekeiket legyen szó a kisebbekről vagy a nagyobbakról. Egyebek mellett azt, hogy soha senkinek se adják meg a személyes adataikat vagy a kártya azonosítóit. Legyenek óvatosak, ha egy bank nevében kérnek tőlük adatokat vagy pénzt valamilyen családi bajra hivatkozva, mivel ilyet a bankok nem csinálnak.
Amennyiben kétségei vannak a gyerekeknek vagy akár a szülőknek, forduljanak a bankhoz, a szakértők azonnal megmondják, hogy csalásról van-e szó.
A magyarok tizede itt bankol
A napokban eléri az 1 milliós ügyfélállományt a K&H Bank Magyarországon, a bankcsoport nyeresége extra adók nélkül megközelítette volna a 100 milliárd forintot, ám a nyári szabályváltozások miatt az év végére az előzetes terveken felül nőnek majd a kormányzati terhek - jelezte Guy Libot vezérigazgató.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!