A Migrációkutató Intézet vezető elemzője, Sayfo Omar Napi.hu-nak elmondta: Franciaország helyzete egészen különleges még Nyugat-Európa többi országához képest is. A második világháború után a gyarmatokról megindult migrációs hullám során például Nagy-Britanniában külön, homogén városrészeket alakítottak ki az Indiából, vagy Pakisztánból, Afrikából, vagy a karibi-térségből érkezők.

Franciaországban éppen az ellenkezője történt, nem alakultak ki ilyen vallásilag, nemzetileg, etnikailag homogén városrészek.

A világháborút követően súlyos lakásválság alakult ki Franciaországban, ezt lakótelepek építésével próbálták megoldani. A sors fura fintora, hogy a lakótelepek eredetileg a középosztálynak épültek, ám az építkezések pénzügyi nehézségei miatt növelték a lakások számát, a környék egyre zsúfoltabb lett, romlott a közszolgáltatás, az infrastruktúra, és a középosztály helyett a volt francia gyarmatokról, Afrikából, a Maghreb-országokból érkeztek emberek, elsősorban Párizs külső kerületeibe, agglomerációs zónájába.

A republikánus integrációs modell értelmében a különböző országokból érkező, eltérő vallású embereket szándékosan vegyesen szállásolták el.

A kultúrák összekeveredtek, tartalmazták a kibocsátó ország és befogadó ország örökségét, hibrid kultúra alakult ki.

Munkavállalás helyett családegyesítés

És még valami megváltozott. Kezdetben a bevándorlók jellemzően munkavállalási céllal érkeztek az Franciaországba, amelynek szüksége is volt a világháború férfiak körében végzett pusztítása miatt erre a munkaerőre. Az 1973-as gazdasági válság sok mindenben változtatott, már nem volt olyan nagy szükség erre a nagy tömegű, alacsonyan képzett munkaerőre, miközben elindult a családegyesítésen alapuló migráció.

Az említett lakótelepeken élőknek hamarosan rengeteg problémával kellett szembesülniük. Az egyik ilyen volt a családon belüli változás.

A bevándorlók többsége tekintélyelvű országokból jött, ahol a végső szót a szülők, az apa mondták ki. A másod- és harmadgenerációs leszármazottak viszont azt látták, a szüleiknek sincs szavuk a francia társadalomban. Azt látták, nem jutnak be a jó iskolákba, „a született franciák” kapják a jó állásokat, és az élet számos területén esélytelenek. A tekintély erodálódott.

A francia nyelv kifejezéseiben nincs hiány

Első generációs bevándorlók: premiere génération des immigrants. Őshonos franciák: francais de naissance. Bevándorlásból származó új generáció: générations nouvelles issus de l’immigration. Második generáció: deuxieme génération.

Ezekben a városrészekben (hozzávetőleg 1300-at tartanak számon), mintegy ötmillió ember él. A zavargások már a kilencvenes években megkezdődtek, de az első komolyabb, országos méretű 2005-ben jött el - mutatott rá Sayfo Omar.

A 2005-ös zavargások

E sorok írója annak idején tudósított Párizsból, éjjelente autók, üzletek százai, ezrei lángoltak. A tudósítások leadása után sokszor csak mozdulatlanul ültem a Szajna-partján, rettenetes volt így látnom ifjúságom városát. Az ügy előzménye: 2005. október 27-én tizenévesek fociztak Párizs külvárosában, Clichy-sous-Boisban. Amikor a rendőrség megérkezett, hogy igazoltassa őket, és leellenőrizze a bevándorlási engedélyüket, a fiatalok elfutottak. Közülük hárman felmásztak egy trafóház tetejére, hogy elrejtőzzenek a rendőrök elől, ekkor kettejüket halálos áramütés érte.

Nyilvánvaló volt számomra, az események hátterében azok a folyamatok állnak, amely már évtizedek óta megosztják a francia társadalmat. Míg az első generációs bevándorlók rendkívül törvénytisztelők, addig az ő gyermekeik, unokáik nem tudják elfogadni azt a helyzetet, hogy lehetőségeik szempontjából csak másodrendű állampolgároknak minősülnek, iskola, munkahely szempontjából elérhetetlen távlatok léteznek számukra a francia középosztályhoz képest.

Míg az első generációs bevándorlók alkalmazkodtak, mert Franciaországban egy jobb életben volt részük, addig a leszármazottak egy jelentős része már nem kér ebből, részükről ez nem perspektíva. Egyszerű lenne vallási ellentéteket keresni, az is van benne, de ez a társadalmi probléma sokkal összetettebb.

Hibrid ellenkultúra

Sayfo Omar szerint hosszasan lehetne sorolni, hogy a számok alapján is mennyivel rosszabb helyzetben vannak ezek a generációk, legyen szó iskolai kötelezettségek teljesítéséről, felsőoktatásban való részvételről, munkanélküliségről, megélhetésről.

Pedig nem lehet mondani, hogy a francia állam ne öntené a pénzt az oktatásba, ne hozna létre éppen a felzárkóztatás érdekében különféle intézményeket, amelyeket szomorú módon a hetekben történt zavargásokban éppen azok gyújtottak fel, akik érdekében épültek.

Mint a Napi.hu is megírta, az idei zavargások előzménye, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben egy rendőr agyonlőtte Nahel M. 17 éves helyi fiút, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor. A rendőr elmondása szerint veszélyben érezte saját és társa életét. (Tegyük hozzá, számos, gépjárművel elkövetett terrortámadás történt Franciaországban az elmúlt években – a szerk.)

A szakértő szerint ugyanakkor évtizedes feszültségek feszítik a francia társadalmat, ennek eklatáns példája, hogy a most utcán lázadók egy részének apja, nagybátyja a 2005-ös zavargásokban vett részt. Akkor megerősítették a rendőri jelenlétet, jogszabályokban szélesebb jogköröket adtak a hatóságoknak, és a francia politikusok is úgy nyilatkoztak, meg kell hallani a rendőrök szavát.

A zavargásokat követően megnőtt a rendőrök jelenléte az utcákon, és ezt sok bevándorló hátterű fiatal provokációnak érzi, frusztrálja őket, különösen, ha úgy tűnik számukra, ők az elsők, akiket diszkriminatív módon igazoltatnak. (2015-ben már kétszer annyi fiatalt tartóztattak le drogvádakkal, mint 2005-ben.)

Minderre még rájön az Egyesült Államokból importált rap, hip-hop ellenkultúra, amely a jelszavakat határozza meg: kitaszítottak vagyunk, esélytelenek, nem törődik velünk senki, nincs munka, nincs jövő. (Mintha az ember csak a hetvenes évek punk zenekarait, mintha csak a Sex Pistolst hallaná - a szerk.)

Azt túlzás állítani, hogy az interneten tudatosan szervezik magukat a lázadók, ám egymástól több száz kilométernyire is látják a Tik-Tokon, az Instagramon, hogy mi történik. Ha Párizsban felgyújtanak egy autót, azt Lyonban már látják, és ez mindenképpen inspiráló lehet – hangsúlyozta végezetül a szakember.

De kié a lángoló autó?

Hogy a dolog távolról sem legyen egyszerű, ha az ember sétálgat Párizs utcáin, utazik metrón, buszon nagyon sok jól öltözött afrikai, vagy arab származású embert lát. Afrikai származású rendőröket, gyerekeket kísérő óvónőket, tanárokat, sietős banktisztviselőket, üzletembereket...Ha párizsi életem során este elfogyott valami élelmiszer, akkor leugrottunk „az arabhoz”, mert az biztos, hogy az ő kisboltjaik nagyon sokáig nyitva voltak. Vagyis, a bevándorlók jelentős része megszolgálta a bizalmat. És ha kell egy tipp, hogy kiknek az autóit gyújtják fel legelőször, nem különösebben nehéz kitalálni.