A kecskeméti busztelephelyen fotózták le azt a hidrogénhajtású Solaris buszt, amelyet egy hónapig fognak tesztelni az alföldi városban, majd az év második felében még egyszer visszatér négy hétre.
A kecsup.hu egy olvasótól kapta az információt, hogy egy új, színes buszt látott a déli iparterületen lévő busztelephelyen, a portál a helyszínre kilátogatva pedig megállapította, hogy valóban arról a járműről van szó, amelyet a városban fognak tesztelni.
A HUMDA (Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.) még tavaly júniusban írt ki közbeszerzést két darab hidrogén üzemanyagcellás hajtásrendszerű szóló autóbusz, valamint a szükséges kiszolgáló infrastruktúra egy éven át tartó bérlésére tesztelés céljából.
A tender eredményeként egy Toyota CaetanoBus és egy Solaris gyártmányú hidrogénbusz érkezett Magyarországra, előbbivel Budapesten és környékén, utóbbival pedig a programban résztvevő vidéki városokban találkozhatnak az utasok.
A turné januárban Debrecenben kezdődött, ezután februárban Miskolc következett, a harmadik állomás Kecskemét, majd Kaposvár, Zalaegerszeg és Győr következik.
Az előzetes hírek szerint mindenhol díjmentesen lehet utazni rajta.
A két járműtípus már korábban is megfordult Magyarországon: a Toyotát a Paksi Közlekedési Kft., a Solarist pedig a paksiak mellett a Volánbusz próbálta ki az elmúlt két évben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!