A K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből kiderül:
a hazai kkv-k többsége nem tervezi, hogy változtat a munkaerő létszámán, azoknál a cégeknél, ahol ez mégis előfordulhat, inkább bővítenek. A fizetést és a béren kívüli juttatásoknál nem ennyire optimista a kép: egyre kevesebb cég emeli egy éven belül fizetést, illetve cafeteria-juttatást.
A pénzintézet közleménye aláhúzza:
Rég jellemezte annyira stabil foglalkoztatási szándék a kkv szektort, mint jelenleg.
A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő 12 hónapos várakozásairól képet adó K&H kkv bizalmi index eredményei alapján a cégek túlnyomó többsége változatlan dolgozói létszámmal tervezi a következő egy évet.
- 77 százalékuk jelezte, hogy nem tervez változást a jelenlegi létszámban, azaz nem lesz sem munkaerő-felvétel, sem elbocsátás, ami még az előző negyedéves 74 százalékos aránynál is kedvezőbb.
- Emellett stabilan 15 százalékon maradt azoknak az aránya, ahol bővülés várható.
- Csupán 5 százalékuk valószínűsít leépítést, ami szintén javulás az előző negyedévi 7 százalékhoz képest.
A kkv szektoron belül is a kicsik a legstabilabbak: a mikrovállalkozások 79 százaléka tervez változatlan dolgozói létszámmal, míg a kisvállalkozások esetében háromnegyedük, a középvállalkozásoknak pedig kétharmaduk mondta ezt.
A kkv-k bérezési szándéka azonban az előző negyedévnél visszafogottabb képet mutat.
- A szektorban 75-ről 66 százalékra csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, akik fizetésemelést terveznek,
- miközben 22-ről 31 százalékra ugrottak, akik változatlan bérrel kalkulálnak idén.
Ennek eredményeként a szektorban átlagosan 8 százalékos béremelésre lehet számítani, ami elmarad a 2023 utolsó negyedévi 10 százalékos tervhez képest.
Ez továbbra is meghaladja a fogyasztói árak jelenlegi emelkedését, így a bérek reálértéke tovább növekedhet, azonban ennek mértéke egyre kisebb, hiszen 14 hónap csökkenés után áprilisban ismét emelkedett az infláció az előző hónaphoz viszonyítva.
A bérek szempontjából a nagyobb vállalkozásoknál dolgozók járhatnak jobban, mivel
- a kisvállalkozásoknak 68,
- a középvállalkozásoknak pedig 65 százaléka tervez fizetésemelést,
- miközben a legkisebbeknek csupán 59 százaléka számol ezzel.
A béren kívüli juttatásokat nyújtó vállalkozások aránya továbbra sem éri el a 2021-ben jellemző 50-60 százalék közötti értéket.
Jelenleg 10-ből csupán 4 cég tervez valamilyen béren kívüli juttatással.
A három leggyakoribb tervezett juttatás nem változott: továbbra is legtöbben a 13. havi fizetésben,
prémiumban, jutalomban gondolkodnak (18 százalék), amit a törvényileg előírt utazási költségtérítés (12 százalék) és a SZÉP kártya (11 százalék) követ.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!