Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a hazai ingatlanpiac legmeghatározóbb szereplőit, valamint az ÉVOSZ képviselőit, hogy megvitassák a lakhatási válság kérdéseit és a kormány javaslatait a helyzet kezelése érdekében – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményében.
A tárcavezető kiemelte, az otthonteremtés és a biztos lakhatás generációkon átívelő, alapvető öngondoskodási kérdés, ezért a kormány elkötelezett a megfizethető lakhatás biztosítása iránt, amely érdekében az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként 10 intézkedést fogalmazott meg.
Kapcsolódó
Ennek nyomán például szigorodik az Airbnb szabályozás is, azonban a kormány célja, hogy Budapesten túlmutatóan az egész országban fejleszteni tudja a lakhatási feltételeket. Ezt szolgálja többek között a vidéki otthonfelújítási program és az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások önkéntes döntésen alapuló, lakáscélú felhasználásának biztosítása is.
A találkozón felvetődött olyan állami program lehetősége is, aminek keretében hazai ingatlanalapokon keresztül akár 20-30 milliárd forintnyi forráshoz jutnának az ingatlanpiaci szereplők, ezzel megfizethető árú lakásokat, bérlakásokat, valamint kollégiumokat tudnának fejleszteni Magyarországon.
A nemzetgazdasági miniszter hozzátette, a kormány megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy állami hátterű tőkealapokon keresztül hogyan tudná támogatni a javaslatot. Emellett felvetődött, hogy a bérlakások és kollégiumok esetén a bérbeadáshoz kapcsolódó 27 százalékos áfa 5 százalékra mérséklődjön, amennyiben vállalkozás adja bérbe azt magánszemély számára.
A felek egyetértettek abban, hogy a kormányzati intézkedések jelentős lendületet adhatnak az építőiparnak és ingatlanpiacnak, ezáltal hozzájárulva, hogy a magyar gazdaság növekedése 2025-ben meghaladja a 3 százalékot. Nagy Márton végül hozzátette, a kormány kiemelten számít a szektor szereplőinek aktivitására az új- és bérlakás építések, valamint a kollégiumi férőhelyek bővítése vonatkozásában. A résztvevők megállapodtak, hogy a családok és a megfizethető lakhatás szabályozása érdekében folytatják a rendszeres egyeztetéseket.
Fókuszban a lakhatás! Az új akcióterv feszültséget okozhat a Kormány és a bankok között
A kormányhatározatban is megjelent Új Gazdasági Akcióterv 21 pontjából 10 közvetlenül érinti az ingatlanpiacot. Fókuszban a megfizethető budapesti lakhatás áll, azonban a bankszektor csak komoly korlátozások mellett vállalna 5 százaléknál alacsonyabb hitelkamatokat.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!