A Patrióták formálódó frakciójáról, a benzinárról, a légiközlekedéssel kapcsolatos problémákról, az ukrajnai békéről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel.

Ukrajnai béke:

  • A béke magától nem jön el, béke akkor lesz, ha valaki azt megcsinálja, azért lépéseket kell tenni. Magyarország nem vállalhatja ennek a felelősségét, az uniós soros elnökeként sincs erre se mandátuma, se megfelelő politikai súlya. „De tudunk jó eszköz lenni a jó Isten kezében, hogy olyan lépéseket tegyünk egy hosszú úton, aminek a vége egy tűzszünet és béketárgyalás lehet.”
  • „Fel tudom tárni a helyzetet, hogy melyik fél meddig tud elmenni, ezt követően az Európai Unió vezetősége, a 27 miniszterelnök közösen hozhat döntéseket.”
  • A miniszterelnök szerint az orosz-ukrán háborúról készült európai közvélemény-kutatások manipuláltak, ezért nem feltétlenül hisz abban, hogy az európaiak többsége támogatja az Ukrajna melletti elköteleződést.

Patrióták Európáért:

  • Hétfőn lesz az alakuló ülése az Európai Parlament új frakciójának, ahol összegyűlnek azok, akik már eldöntötték a csatlakozást, de még nem jelentették be, akkor láthatják, hogy „nem a levegőbe beszéltem”.
  • Orbán Viktor szerint Franciaországban olyan politikai változás következik be, ami az egész kontinensre hatással lesz. A kormányfő arra számít, hogy Marine Le Pen  pártja, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés fog nyerni, a kérdés csak az, hogy mennyivel. 
  • „A hazafiak, a jóérzésű, hazájukat szerető, elkötelezett emberek jobban állnak, mint ahogy látszik.” Ott vannak az olasz, a holland kormányzó pártok, ott a Fidesz-KDNP, szeptemberben választások lesznek Ausztriában, Csehországban Andrej Babits is ott toporog a győzelem kapujában, és itt vannak a belgák. 

Ideiglenes büntető kínai vámok:

  • Ebben az ügyben (Kínából származó akkumulátoros elektromos járművek behozatalára kivetendő vám) az a reménykeltő, hogy az Európai Bizottság döntése ideiglenes, négy hónapra született, utána talán el tudjuk felejteni.
  • Ezt rossz és átgondolatlan lépés még az európai autógyártók sem támogatják. „Az európai autógyártók kézzel-lábbal tiltakoznak, nekem is elmondták, hogy ez nekik rossz. (…) És mégis, az ő érdekükben most a bürokraták hoznak egy döntést. Ez micsoda?”.
  • „Az ilyen rossz és átgondolatlan döntések kereskedelmi háború felé tudják eltolni a gazdasági életet, ami nekünk, magyaroknak rossz, mert mi abból élünk, hogy amit megtermelünk Magyarországon, azt az egész világon el tudjuk adni”.

Légiközlekedés:

  • A kormány szerdai ülésén tárgyalt a légiközlekedésben kialakult helyzetről, a gyakori késésekről és fennakadásokról.
  • „Amit ott látunk, az a tűrhetetlen kategória, nem lehet nem felháborodni rajta.” Nem arról van szó, hogy jól szervezik-e a légiközlekedést, vagy nem, hanem, hogy az emberség minimuma is hiányzik.
  • Nem állnak olyan jól a fizetések Magyarországon, hogy az ember csak úgy kénye-kedve szerint repkedhessen, vagy nyaralgasson, a legtöbb magyar család számára ez az év egyik legfontosabb eseménye. Erre készülnek. És erre nem csak arról van szó, hogy rosszul szervezik meg, hanem hogy semmilyen emberséget nem mutatnak a reptéren.”
  • A miniszterelnök abban bízik, hogy a megtörténik a reptér fizikai átvétele, javul a jelenlegi helyzet. Addig is felszólította a minisztereit, hogy tegyenek eleget annak az elvárásnak, miszerint több emberségre van szükség a magyar ember és turisták felé.
  • Elmondta még, hogy idén rekordévet zárhat a magyarországi turizmus, ami a teljes magyar gazdasági össztermék 11 százalékát adja. „A turizmus azért fontos, mert az a legjobb pénz. Idejön valaki, itt elkölti a pénzét, ami aztán itt marad”.

Benziár:

  • „Ha egyszer kötünk egy megállapodást a Magyarországi üzemanyag-forgalmazókkal, ami arról szól, hogy márpedig Magyarországon az emberek nem fizethetnek többet az üzemanyagért, mint a szomszédos országok átlagára, azt be kell tartani.”
  • „Most szóval kérjük, nem mondjuk kétszer, megállapodtunk, be kell tartani. Nem tűrjük el, hogy Magyarországon többet fizessenek az emberek az üzemanyagért, mint a szomszédos országok átlagára, ha ha a szép szó nem segít, akkor intézkedni fogunk.″