Orbán Viktor, a soros magyar EU-elnökség képviseletében Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és António Costával, az Európai Tanács elnökével közösen csütörtökön Brüsszelben tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az ukrajnai háború a legfontosabb politikai kérdés, de ebben lényegében nem volt mozgástere, mert az Európai Unión belül nincs konszenzus, és ha nincs konszenzus, akkor nem lehet föllépni az Európai Tanács nevében.
Tehát minden, amit a háború ügyében tenni lehetett, azt nem az elnökség keretében, hanem attól függetlenül kellett tenni. Mondjuk úgy, hogy a kétoldalú diplomácia keretén belül
- jelentette ki a miniszterelnök az EU-csúcsot követően az MTI tudósítása szerint. Orbán Viktor kiemelte azt is, hogy sok mindent tettek,
most is van egy karácsonyi tűzszüneti javaslat, amelyet nem elnökségi keretben tettek az asztalra.
Mint mondta, érti, hogy mindenki tartós békét szeretne és nagy geopolitikai összefüggésekben gondolkodik, Magyarországnak viszont megvannak a maga korlátai, akkora amekkora, és így nemzetközi hatása is csak akkora lehet, amely összhangban van saját magával. Ezért a legutóbbi kezdeményezésben nem nagy geopolitikai, békerendezési célokat fogalmaztak meg, mert „azt majd a nagyfiúk”, hanem kisebbet.
A kormányfő nem látja annak akadályát, hogy legalább az ortodox karácsony két-három napján ne haljanak meg emberek a frontvonalon, és hogy megegyezzenek a felek arról, hogy 700-700 fogoly hazamenjen.
Lehet, hogy ez a geopolitikai célok mellett eltörpül, de ha néhány ezerrel kevesebben halnak meg karácsonykor és néhány száz vagy ezer apa hazamehet a családjához, az egy európai érték
- hangsúlyozta. Szerinte
itt az ideje, hogy a diplomácia visszavegye a vezetést a tábornokoktól, egyébként belátható időn belül nem lesz vége a háborúnak, csak veszteségek lesznek újra és újra.
Arra a kérdésre, hogy Donald Trump amerikai elnökként hogyan fogja 24 óra alatt befejezni az orosz-ukrán háborút, Orbán Viktor leszögezte: nincs felhatalmazása más vezetők szándékairól szólni.
Felidézte, hogy az elmúlt két hétben személyesen találkozott Donald Trumppal, nagyon hosszú megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, majd Törökország elnökével is találkozott. Hangsúlyozta azonban: noha "mindenkinek van valami a fejében", csak a saját szándékairól szólhat.
A miniszterelnök a december 31-én véget érő magyar EU-elnökséget értékelve megköszönte a remek együttműködést Ursula von der Leyennek és a bizottságnak, hangsúlyozva, hogy minden politikai vitát félre tudtak tenni annak érdekében, hogy fontos ügyeket előre tudjanak vinni. Köszönetet mondott António Costának és elődjének Charles Michelnek is, aki szintén sokat tett a sikerek érdekében.
Orbán Viktor azt mondta: soha nem látott biztonsági kihívások voltak az elmúlt fél évben,
- háború van Ukrajnában, a Közel-Keleten és Afrikában, az eszkaláció veszélye pedig állandó;
- az illegális migráció és az ezzel járó következmények a schengeni övezet megbénulásával és szétszakadásával fenyegetnek;
- a gazdasági számok pedig azt mutatják, hogy az Európai Unió veszít a globális versenyképességéből, és a legfőbb gazdasági versenytársainktól egyre inkább hátramaradunk.
Értékelése szerint eközben a többi globális szereplőnek vannak ambiciózus tervei,
van, aki nagy akar maradni, van, aki pedig megint naggyá akar válni.
Mint mondta, ezért
úgy döntöttek, hogy Magyarország nem bürokratikus, hanem politikai elnökséget fog működtetni.
Orbán Viktor azt mondta még:
Az elmúlt hat hónapban megerősödött bennem az a vélemény, hogy az Európai Unió sikerének, egyáltalán a túlélésének az egyetlen lehetséges módja, hogyha ambiciózussá teszi magát, ha nagy akar lenni, ha nagy dolgokra vállalkozik.
Úgy fogalmazott:
Nem volt vicc, amit az elnökségünk mottójául választottunk: hogy mi is legyünk újra naggyá, vagyis tegyük Európát is újra naggyá. Ez az egyetlen útja a versenyképességnek és a túlélésnek.
A transzatlanti együttműködésre vonatkozó kérdésre a magyar miniszterelnök azt mondta: az uniós csúcson teljes egyetértés volt, hogy Európa jövője és biztonsága erőteljesen függ attól, hogy a transzatlanti együttműködést fenn tudják-e tartani. Az új amerikai elnök január 20-i hivatalba lépése kapcsán stratégiai türelmet és nyugalmat javasolt az EU-nak, mondván, ne csináljanak semmit, amivel megnehezítenék a későbbi stratégiai együttműködést a transzatlanti kapcsolatrendszeren belül.
December 31-én lezárul a magyar uniós soros elnökség fél éve. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az elmúlt hat hónap alatt jelentős lepések történtek, elsősorban a versenyképesség növelésében, így adják át az elnökséget a lengyeleknek. Erről ITT olvashat bővebben.
További részletek