A miniszterelnök szokásos Kossuth rádiós interjújában péntek reggel sorra vette a legaktuálisabb témákat: az amerikai elnökválasztás eredményét, annak hazánkra és Európára, vagy épp az orosz-ukrán háborúra vonatkozó lehetséges hatásait, a budapesti uniós csúcsot és az ott általa előterjesztendő versenyképességi paktum koncepcióját.
Orbán szerint lidércnyomás kísérte az elmúlt éveket
Nehéz dolog ez. Két éven keresztül győzködték a világot, hogy a háború és a szankció jó, a békepártiak buták. Ezután egy vágányt hirtelen átállítani, az nehéz dolog. Nehéz, kényelmetlen, nehezen föloldható szituáció ez
– értékelt utólag Orbán Viktor, aki aláhúzta, szerinte
„ha 2020-ban Trump nyer, ez a lidércnyomásos két év meg sem történt volna, nem lett volna háború. Ezért most iszonyatos árat fizetünk, fizettünk”
– fűzte hozzá.
Orbán úgy látja, pár embert leszámítva ezt a rossz dolgot támogatták, most ennek vége van, hiszen az amerikai egy hatalmas győzelem.
Nemcsak a Holdról, a Marsról is látszik.
„Ha Trump háború helyett békét akar, gender helyett családvédő- és migránsok helyett migránsellenes politikát akar, akkor erre válaszolnunk kell” – vélte.
Az elnök, aki utálja a háborút
„A háború a forró krumpli, a fronton katonai vereség van, az amerikaiak ki fognak szállni ebből a háborúból. Trumpról sok mindent mondanak, de egy dolgot senki nem kérdőjelez meg: ő utálja a háborút és nem fog háborút indítani” – jelentette ki a kormányfő.
Orbán Viktor elmondása alapján, „ha ez van a nagy víz túloldalán, akkor ez minket is érint, hiszen ezt a háborút az EU nem fogja egyedül finanszírozni. Nő majd azoknak a száma, akik csendben maradnak, nő azok száma, akik alkalmazkodni akarnak a helyzethez és itt vagyunk mi, akik mindig is ezt mondtuk” – jelezte, hozzátéve, ez a változás tette izgalmassá a mostani budapesti találkozót.
Kapcsolódó
Úgy gondolja, a magyarok szervezésben nagyon erősek, ezt az EU-csúcsot is remekül megszerveztük, minden fegyelmezett és kézben tartott, pontos. Úgy véli, innen mindenki úgy megy el, hogy egy nagy népnél járt. A vezetők értik a történelmet, látták a várost, látták a parlamentet. A Magyarország iránti tisztelet növekedett a világban – vélekedett.
Háború nélkül jobb formában lenne az EU gazdasága
„Jó gondolat, hogy a békéhez erő kell, ha te vagy az erősebb. Ha nem, akkor ez nem túl jó gondolat” – jegyezte meg Volodimir Zelenszkij beszédére reagálva. Orbán szerint az ukránok remekül, heroikusan küzdöttek az elmúlt két évben, de hogy a vezetők jó irányba fordították-e az ország szekerét, azt majd az ukrán nép eldönti.
Azt is elmondta, „ha kommunikálsz, akkor tudod mi fog történni. Ez a probléma ma a világban, hogy nincs kommunikáció. Ezt a luxust a politikában nem lehet megengedni. Magyarországon kívül erre a helyzetre senki nem készült fel, ezért most rohamtempóban kell fontos döntéseket hozni. Ezért gyűltünk itt össze” – fogalmazott Orbán Viktor.
Szavai szerint nagy összefüggések vannak a világgazdaság és az emberek zsebében lévő pénz között, majd újfent kifejtette, hogy ha nem lett volna háború, az uniós gazdaság sokkal jobb állapotban lenne most.
„Tudtuk, hogy ha a demokraták nyernek, akkor folytatódik a mizéria és akkor sokat kell költeni katonai kiadásokra. Viszont ha Trump nyer, akkor békeköltségvetés következik, éppen ezért nem július elején terjesztettük be a 2025-ös évi költségvetést”
– emlékeztetett, jelezve, ezért most békeköltségvetést nyújtottak be. Emellett úgy gondolja, „jó lóra tettünk”, és 2025 remek év lesz.
Végrehajtják a terveiket, míg a német kormány szétesett
Orbán arra is kitért, Kínával kapcsolatosan nem akar mást, mint az amerikaiak: jó üzletet, megállapodásokat, és nem muszáj oldalt választani, vállalni kell, hogy magyarok vagyunk.
Ugyanakkor a magyar áruk eladását megoldandó kihívásnak nevezte, és szerinte ezért tartanak az emberek politikusokat, hisz kell lenni a magyar világban olyanoknak, akik próbálják megoldani a jövőt. „Ezek lennénk mi, de ez a napi csihipuhiban nem látszik. Mint a peepshowba be akar mindenki kukucskálni, ezért nem látszik” – indokolta.
A miniszterelnök elmondása szerint a mi munkánk belehelyezni az elkészített terveket egy nagyobb döntésbe, a terveik pedig jók és végre fogják hajtani őket.
Úgy véli, nagyon izgalmas órák jönnek, mivel Mario Draghi olasz miniszterelnököt is meghívták a miniszterelnökök körébe és a tervét fogja prezentálni az európai gazdaság problémáiról.
„Egyszerűen ennek a problémának a közepe, hogy a gázért négyszer, az áramért háromszor annyit fizet egy európai cég, mint egy amerikai. Amíg ezt a rendszer meg nem javítjuk, addig nem tudunk túllépni a problémákon” – mondta, megjegyezve,
olyan rendszer kell, ami ezen tud változtatni.
Orbán Viktor a nemzeti konzultáció kapcsán úgy vélte, szerinte nem úgy működik a dolog, hogy a magyar emberek véleményét figyelembe veszik Brüsszelben. A kormány ereje azon múlik, hogy mennyien támogatják őket.
„Ha nem támogatják, mint Németországban, akkor bukfenc. Én azért élek még mindig Brüsszelben, mert normális emberek állnak mögöttem, akik a brüsszeli döntéseknek ellenállnak és normálisan látják a dolgokat. Ez egy folyamatos csata, mert Brüsszelben ma olyan politika van, ami ha érvényesülne, akkor minden magyar rosszul járna” – húzta alá a kormányfő, aki Olaf Scholz kabinetje kapcsán azt is megfogalmazva: Erre kell a konzultáció, hogy az emberek megerősítsenek, nem úgy, mint Németországban, ahol remegett a föld és szétesett a kormány.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!