Több mint 22 százalékkal nőtt 2023-ban a CATL árbevétele az előző évhez képest, elérve a 400,92 milliárd jüant, ezzel egyidejűleg a kínai székhelyű társaság nettó nyeresége 44,12 milliárd jüanra emelkedett, ami közel 44 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi eredményhez képest – derül ki a cég éves üzleti jelentéséből.
A SNE Research nemrég közzétett elemzése szerint a CATL immár hetedik éve áll az első helyen az elektromos járműbe szerelhető akkumulátorok nemzetközi piacán. A CATL által értékesített akkumulátorok teljesítménye egy év alatt 40,8 százalékkal nőtt, ennek köszönhetően a társaság világpiaci részesedése elérte a 36,8 százalékot 2023-ban.
Az innovatív energiaipari technológiák területén piacvezető vállalat tavalyi összbevétele 400,92 milliárd jüan (mintegy 20,15 ezermilliárd forint) volt, ami 22,01 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó nyeresége pedig elérte a 44,12 milliárd jüant (mintegy 2210 milliárd forint), ami 43,58 százalékkal haladja meg a cég előző évi eredményét.
A vállalat piaci részesedése a Kínában elektromos járművekhez gyártott akkumulátorokból 2023-ban 44,5 százalék volt, a legnagyobb megrendelők között pedig a Li Auto, a Zeekr, a NIO, az AITO és a BMW is megtalálható.
Ám nemcsak hazájában piacvezető a CATL. Az akkumulátor- és energetikai iparágra specializálódott dél-koreai elemző cég, az SNE Research felmérése szerint a vállalat hetedik évben áll az első helyen az elektromosjárműbe szerelhető-akkumulátorok gyártásának nemzetközi piacán.
A vállalat által előállított akkumulátorok teljesítménye tavaly 259,7 GWh-t tett ki, ami 40,8 százalékkal haladja meg a 2022-es eredményt. Ennek köszönhetően a CATL nemzetközi piaci részesedése 2023-ban elérte a 36,8 százalékot, ezzel a világ egyetlen olyan akkumulátorgyártója, amelynek piaci részesedése meghaladja a 30 százalékot. A CATL piaci részesedése az energiatárolók tekintetében is három éve világelső: 2023-ban 40 százalékos globális piaci részesedést ért el.
Tovább erősítenek a kutatás-fejlesztés terén
A CATL számára kulcsfontosságú a folyamatos technológiai innováció. Éppen ezért 2023-ban a vállalat mintegy 18,36 milliárd jüant (mintegy 923 milliárd forintot) fektetettkutatás-fejlesztésbe. A 6 K+F központban dolgozó több mint 20 ezer munkatársnak köszönhetően a CATL kiadott és függőben lévő szabadalmainak száma 2023-ban meghaladta a 29 ezret.
2023-ban a CATL mind a technológia-, mind a termékfejlesztés terén számos újdonsággal jelentkezett, például elindította a Qilin akkumulátor sorozatgyártását és a Shenxing szupergyors akkumulátor piaci értékesítése is megkezdődött.
A CATL 2024-ben is elkötelezett marad az újabb technológiai áttörések elérése és a folyamatos termékinnováció mellett, a járműipari partnereit csúcstechnológiát képviselő termékekkel ellátva és ezáltal az iparág további fejlődését is elősegítve.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!