A német elektromos autók piaca nagyot esett tavaly: a tisztán akkumulátorral üzemeltetett e-járművek (BEV) új regisztrációja 27 százalékkal 381 ezerre zuhant fő nyugati partnerünknél.
A válság néhány márkát különösen súlyosan érintett – köztük az amerikai milliárdos, Elon Musk cége, a Tesla, illetve a hagyományos tömegmárka, az Opel szenvedett el nagyobb veszteségeket.
A Volkswagen és a Mercedes helyzete viszont nem olyan aggasztó: a cégek ugyan kevesebb új autót regisztráltak, ám a piacból már nagyobb szeletet hasítanak, míg a BMW és a Skoda képesek voltak visszafogni a csökkenő tendenciát, sőt, az eladásaik is nőttek – derül ki a Szövetségi Motoros Közlekedési Hatóság (KBA) friss kimutatásából.
Elon Musknak nem fial a német piac
A németeknél egyetlen más gyártó sem veszített olyan mértékben az elektromos autók eladásából 2024-ben, mint a Tesla, ahol az új regisztrációk száma bő 26 ezerrel 38 ezer alá esett. Ez 9,9 százalékos piaci részesedésnek felel meg.
Ennek eredményeként Elon Musk cége a második helyről a harmadik helyre csúszott vissza a német BEV-piacon, holott 2022-ben még a csúcson volt.
Ám nincs minden veszve, idén nagyot szakíthat a techmilliárdos: az UBS Group AG svájci bank elemzése szerint több mint egymilliárd eurós többletbevételre tehet szert abból, hogy a Toyota, a Ford, a Stellantis – a szigorított, EU-s károsanyagkibocsátási előírások alapján – közös kereskedelmet kezdeményezett a Teslával Európában.
Az együttműködés lehetővé tenné a gyártók számára, hogy gyakorlatilag kombinálják flottáikat és átlagolják kibocsátásaikat. Azok a partnerek, amelyek kevesebb elektromos járművet adnak el, anyagilag kompenzálják Musk cégét – mutat rá a német Autó-Motor magazin.
Nem fogy a kis Corsa, jobban kellenek a drágább modellek
Az Opel is sokat bukott: csaknem 28 ezerről kevesebb mint 8 ezer elektromos járműre szűkültek a 2024-es eladásai, ami mindössze 2 százalékot ér a piacból.
Az olyan kisautók, mint a Corsa Electric, sokkal jobban szenvedtek az állami finanszírozás hirtelen leállításától, mint azok a drága modellek, amelyek korábban nem voltak jogosultak támogatásra – magyarázta a gyártó Weltnek.
Emellett a Fiat és a Hyundai is ötszámjegyű veszteséget szenvedett el.
A BMW külföldön is a kanyarban előzött
Egyes márkák viszont képesek voltak kivédeni a kedvezőtlen hullámot, köztük a BMW.
A müncheni székhelyű vállalat több mint 40 ezerre növelte tavaly az új regisztrációkat, ami elég volt ahhoz, hogy a Teslától megszerezze a második helyet a piaci rangsorban (11,1 százalékos részesedéssel).
Sőt, az elektromos autók tekintetében a BMW nemzetközi szinten is jobban fejlődött, mint a német versenytársai – állapítja meg a szakszövetség.
A gyűjtésből kiderül: a Skoda, a Seat, a Volvo és a Porsche is jelentősen növelni tudta új regisztrációit és piaci részesedését az előző, válságos évben.
Belehúzott a Mercedes, az Audi viszont sokat veszített
A nagy létszámleépítéseket kilátásba helyező Volkswagen helyzete érdekes: miközben megszilárdíthatta vezető pozícióját a piaci részesedés 13,5-ről 16,3 százalékra bővítésével, új e-autóból 62 ezret tudtak eladni – ez több mint nyolcezerrel kevesebb, mint az előző évben.
A németországi teljes piac ugyan zsugorodik, de a sorrendben negyedik gyártó, a Mercedes is már nagyobb szeletet birtokol (8,9 százalék), holott 2700-zal 34 ezerre esett az új regisztrációk száma.
A versenytárs Audinál nagyobb volt a visszaesés: tavaly 8800-zal 22 ezerre esett az eladott elektromos autók száma, amivel az ingolstadti székhelyű cég a hatodik helyre csúszott (5,7 százalékos piaci részesedéssel), testvérvállalata, a Skoda mögé (6,6 százalék).
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!