Átláthatóság hiányában tisztességtelenek egy közismert autóforgalmazó egyoldalú szerződésmódosítási jogon alapuló, vételárváltozásra is alkalmas általános szerződési feltételei – állapította meg a bíróság jogerősen egy az ügyész által indított közérdekű perben, amelyről a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
A közleményben – a vállalkozás megnevezése nélkül – azt írták, hogy az ügyészség sikeresen támadta egy közismert gépjárműforgalmazó általános szerződési feltételeinek több pontját.
Az ügyész keresete alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a vételár változását eredményező, a vállalkozást egyoldalú szerződésmódosításra feljogosító általános szerződési feltétel érvénytelen, ha nem tartalmazza teljes körűen, világosan és érthetően azokat a feltételeket, amelyek a vételár változását eredményezik
– közölte a főügyészség.
Hozzátették: a bíróság szerint a változó környezetre tekintettel indokolt lehet az egyoldalú szerződésmódosítási jog kikötése, de csak akkor, ha a fogyasztó számára világosan és egyértelműen meghatározzák, hogy a jogszabályoknak megfelelően kialakított oklistában megjelölt körülmények változásai milyen módon és mértékben hatnak a fizetési kötelezettségre.
Megállapította továbbá a bíróság – folytatta a főügyészség –, hogy a fogyasztók számára a pénztartozás késedelmes teljesítése esetére
a jegybanki alapkamat kétszeresének kikötése eltúlzott, a késedelmi kamat e mértékét előíró rendelkezés tisztességtelen.
Tájékoztatásuk szerint tisztességtelennek és ezért érvénytelennek mondták ki azt a szerződési feltételt is, amelynek alapján a vállalkozás késedelem esetén a fogyasztó terhére feltűnően és aránytalanul eltérő jogkövetkezményeket alkalmaz, a fogyasztóval szemben kizárja a felelősségét.
Kitértek arra, a másodfokú bíróság egyetértett az első fokon eljáró bíróság álláspontjával abban, hogy a vállalkozás által forgalmazott gépjárművek vonatkozásában egységesen egy évben meghatározott szállítási határidő szintén tisztességtelen, mert az differenciáltság hiányában nincs megfelelően meghatározva.
Az egy év ugyanis olyan hosszú idő, hogy a fogyasztó körülményeiben akár jelentős változások is bekövetkezhetnek, és az ismeretlen vételárú gépkocsira történő szerződéskötéskor a vevő elállásra sem jogosult – írták.
Úgy fogalmaztak: tisztességtelen az a szerződési feltétel is, amelynek alapján a vevő kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződésből eredő igényeit nem engedményezi, ellenkező esetben az engedményezés a kikötés szerint a felek között hatálytalan és a vevő köteles helytállni az eladó helyett.
A kikötés azért tisztességtelen, mert jelentősen eltér a polgári anyagi jog szabályaitól, és a fogyasztókra nézve hátrányos jogkövetkezményeket vezet be, mert a fogyasztót kötelezi a teljesítésre az általános szerződési feltételeket alkalmazó vállalkozás helyett.
A szerződési feltétel így a felek jogait és kötelezettségeit egyoldalúan és indokolatlanul a fogyasztó hátrányára állapítja meg
– ismertették.
Tisztességtelenség miatt érvénytelen továbbá az a szerződési feltétel, amelyben a vállalkozás korlátozza a fogyasztó továbbértékesítési jogát, és ha korlátozás ellenére értékesíti a járművet, akkor kötbérrel sújtja őt, közölték, hozzátéve: ez a bíróság szerint azért tisztességtelen, mert a vállalkozás korlátozza a fogyasztó tulajdonosi jogosítványait, a vásárolt gépkocsi lehetséges eladásának időpontját.
„A kialakult bírói gyakorlattal egyezően ismételten megerősítést nyert, hogy az a szerződési feltétel, mellyel a felek alávetik magukat a feltételben meghatározott bíróságok kizárólagos illetékességének, tisztességtelen. A kizárólagos illetékességi kikötés azért tisztességtelen, mert a fogyasztók számára az igényérvényesítést megnehezíti, ugyanis az általános szerződési feltételt alkalmazó vállalkozással országszerte a legkülönbözőbb településeken élő fogyasztók köthetnek szerződéseket” – áll a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!