A búza minőségét két dolog befolyásolja: kisebb részben a vetőmaghasználat, nagyobb részben az időjárás. Ez utóbbival kapcsolatban Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozó tagozatának elnöke az InfoRádióban elmondta, hogy három behatás is „sokkolta″ a búza fejlődését:
- a márciusi hőhullám,
- az áprilisi fagyos éjszakás időszak,
- a május közepétől június közepéig terjedő nagyon esős periódus.
A búza nem jó ütemben, elosztva kapta a vizet, a hideget és a meleget, hanem egyszerre túl intenzíven, sokkoló hatással.
Lakatos Zoltán hozzátette:
a kevesebb termés miatt a liszt ára biztosan emelkedni fog, mert drágul majd a búza is, lévén a takarmányipar, a malomipar, a kereskedők is búzát akarnak most venni, de kevés a jó minőségű.
Ez ellentétes a nemzetközi piac folyamataival, mert a párizsi árutőzsdén (MATIF) egyértelműen csökken a búzaár, de Magyarországon most magasabb árszint jellemző.
Ennek egyértelmű következménye az, hogy augusztus közepén, végén, vagy szeptember elején a malomipar biztosan árakat fog emelni. 10-15 százalékos áremelés valószínűleg szükséges lesz ahhoz, hogy a malomipar rentabilitása megmaradjon
– közölte a szakember, hozzátéve, hogy szerinte
ez az lisztáremelkedés a lakosság számára nem lesz tragikus, igaz, a kenyérárakról majd a pékek döntenek.
Egy kiló kenyérhez 70 deka liszt kell, ezért meghatározó annak ára, de a kenyér ára most sincs alacsony szinten Magyarországon, ezt majd mérlegeli a szakma, és eldönti, lesz-e emelés és mekkora.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!