A kormány megvédi a nyugdíjasokat, a nyugdíjak vásárlóerejét – ezzel erősítette meg Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter a nyugdíjemelés 3,2 százalékos emelését. Mint fogalmazott „az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, idén ez már 242 300 forintra emelkedik, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj."
Nagy Márton hozzátette, 2025-ben összesen 7200 milliárdot költ a kormány a nyugdíjak kifizetésére.
A miniszter közösségi oldalán azt is bejelentette, hogy vizsgálják a vidéki otthonfelújítási programot is, hogy hogyan tudják kiterjeszteni a nyugdíjasok részére is.
Egyesek januári nyugdíjemelése az 1300 forintot sem éri el
A nyugdíjasok fele 2024-ben 200 ezer forint alatti összegből gazdálkodott havonta, valakinél az emelés ezért nem éri el az 1300 forintot. Itt olvashatja a részleteket >>>További részletek