A Független Benzinkutak Szövetsége ellenzi az üzemanyagok adójának további emelését, és elítéli a visszamenőleges adóemelés szándékát is, minden adónemben, így reagált a szervezet arra, hogy a magyar kormány módosítani kívánja az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvényt.
Az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) magyar szabályai szerint a benzinkutak kötelesek az általuk forgalmazott üzemanyag energiatartalmával arányos „megtakarításra”, előre meghatározott mértékben, és ezt a „megtakarítást” kell pénzben megváltani – írja közleményében a Független Benzinkutak Szövetsége.
Ennek mértéke 50 000 Ft/GJ.
Ezt a kötelezettséget kizárólag Magyarország kormánya terheli az üzemanyagokra, ezzel is növelve az üzemanyagok után fizetendő adót, és az üzemanyagok árát, ezen keresztül növelve az inflációt is. Ugyanakkor ennek az adónemnek a létezését a nemzetközi üzemanyag ár összehasonlításokban egyszerűen elhallgatja.
A rendszer úgy működik, hogy minden évben a két évvel korábbi eladások utáni „energiamegtakarítási“ adót kell befizetni, vagy megfordítva, egy aktuális évben annyi pénzt kell erre félretenni, amennyit majd két év múlva kell befizetni.
A törvény életbelépésekor, 2019-ben ez 1,05 Ft/litert jelentett, jelenleg 11 Ft/liter ez az adóteher az üzemanyagokon.
Magyarország kormánya most ennek a kötelezettségnek a mértékét akarja megemelni, visszamenőleges adóztatással úgy, hogy a benzinkutakat a 2023-as eladásaik után kötelezné jóval magasabb, (17,45 forint/liter) adó megfizetésére, amit 2027–re 32,6 forint/literre kívánnak emelni.
Az üzemanyag forgalmazók ilyen mértékű visszamenőleges adóemelésre nem készülhettek fel.
A 2015-ben megjelent eredeti törvény szerint ez az adó 2025 és 2027 között nem változna, majd fokozatosan csökkenne, 2030 után megszűnne. Az új javaslat e helyett példátlanul brutális emelést tartalmaz: újabb 22 forintos adóemelést jelent visszamenőlegesen 2023-tól!
Az üzemanyag forgalmazás már eddig is agyon van adóztatva, éppen ez év elején emelték a nem létező „extraprofit” adóját a hússzorosára, és jelenleg is mintegy 62 féle adót, járulékot, költségnemet kell kifizetni a kiskereskedelmi árrésből.
Az FBSZ tiltakozik az üzemanyagok további adóztatása, azaz drágítása ellen, és elítéli a visszamenőleges hatályú adóztatás elvtelenségét, az igazságtalan és méltánytalan, a veszélyhelyzettel semmiképpen sem indokolható önkényeskedést.
Varga Mihály: itt a bizonyíték, világszínvonalú a magyar adórendszer
Így kommentálta a pénzügyminiszter, hogy Magyarország a 7. helyre lépett elő az OECD-tagországok adó-versenyképességi rangsorában. Erről itt írtunk részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!