A Honvédelmi Minisztérium (HM) helyett immár a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gyakorolja a tulajdonosi jogokat az N= Holding Zrt. felett, amely zászlóshajó Magyarország hadiipari elköteleződésének, a védelmi ipari innovációs tevékenységet magába foglaló vállalat.
- A HM és az NGM között bekövetkezett váltás szimbolikus jelentőséggel bír abban a tekintetben, hogy a következő időszakban várhatóan hogyan alakulnak az erőviszonyok a hadiipar-fejlesztés felelősségi köreiben.
- A 2021-ben felállt N7 élén eddig Palkovics László állt, aki korábban technológiai- és innovációs miniszterként is kulcsfigurája volt a hadiipari ambíciók kibontakozásának. A folytatást azonban nem vele tervezik a holding élén.
A Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program – korábban Zrínyi2026 – már csaknem egy évtizedes múltra tekinthet vissza, és jóval többről szól annál, minthogy hazánk szükség esetén meg tudja védeni magát. A Magyar Honvédség fegyverarzenáljának modernizációján túl az is a fókuszban áll, hogy a hazai védelmi ipar kivirágozzon, azaz betörjön az exportpiacokra, profitot termeljen.
Fontos lépés volt ezen az úton a napokban a magyar hadsereg első, hazai gyártású Lynx KF–41-es harckocsijainak átadása.
Sokan már az autógyártáshoz hasonló potenciált látnak a hadiiparban, amelyet a rendszerváltás idején gyakorlatilag teljesen lenulláztak az 1990-es évek elején.
NGM: bevenni a nemzetközi piacokat
A tulajdonosi joggyakorló változása összhangban van a kormány nemzetgazdasági stratégiájával, amelynek célja a hadiipar és az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenység organikusabb integrálása a nemzetgazdaságba – kommentálta a változásokat a Nagy Márton által vezetett NGM, amely 2024. augusztus 1-jétől az N7 Holding Zrt. tulajdonosi jogait gyakorolja.
A tárca ezen célkitűzések mentén kívánja működtetni a jövőben a holdingot és az irányítása alatt lévő társaságokat. A kiemelt célok között szerepel, hogy a nemzeti hadiipar körébe tartozó társaságok, a stratégiai partnerekkel együttműködve, képesek legyenek kielégíteni a Magyar Honvédség jövőbeni fejlesztési és hadtáp igényeit, valamint megjelenjenek a nemzetközi piacokon, hosszútávra biztosítva ezzel az iparág magyarországi jövőjét és fenntarthatóságát.
A versenyképes nemzeti hadiipar fejlesztése és bővítése szuverenitási kérdés, amely a jelenkor biztonsági kihívásai miatt kiemelt stratégiai cél. Emellett a gazdasági növekedésben is egyre hangsúlyosabb szerephez jut a védelmi ipar, amely az ipar teljesítményének fokozásán keresztül érdemben hozzájárul a magyar gazdaság jövő évi 4 százalékos növekedési céljának eléréséhez.
Új vezérigazgató az N7 élén
Az új célok megvalósítása új irányvonalat kíván a társaság vezetésében is. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter augusztus 1-jétől kezdődően az N7 Holding Zrt. vezérigazgatójává nevezte ki Antal Ferencet.
Az új vezérigazgató feladata, hogy a fenti stratégai mentén kidolgozza és implementálja azokat a vállalatirányítási elveket, amelyek a sikeres működést biztosítják.
Dr. Antal Ferenc szakmai hátterét tekintve közgazdász és jogász. Számos nemzetközi tanácsadó
cégnél szerzett tapasztalatot, a Nemzetgazdasági Minisztériumot megelőzően a svájci Deloitte
tanácsadási üzletágának menedzsere volt. Jelenleg az NGM stratégiai tranzakciókért és védelmi iparért felelős helyettes államtitkára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!