A hosszú Covid szindrómában szenvedők nem tudnak teljes mértékben visszailleszkedni a társadalomba, a betegségből visszamaradt tünetek megnehezítik az iskolába járást, munkavégzést és a társas kapcsolatokra is hatással vannak – írta szerdán az NlTimes című holland hírportál a holland közegészségügyi intézet (RIVM) kutatására hivatkozva.

Az intézet felmérésében – amely során több mint 12 ezer 12 évnél idősebb embert kérdeztek meg – a tünetek között elsősorban a krónikus fáradtságot említik, kiemelve, hogy a hosszú Covidban szenvedők aránya ugyanolyan magas a gyerekek és a felnőttek között is.

A megkérdezett fiatalok csaknem fele azt mondta, hogy a tünetek hatással vannak tanulmányaikra: 27 százalékuk kevesebbet jár be órákra, 20 százalék pedig vagy egyáltalán nem jár be, vagy abbahagyta az iskolát.

A felnőtt válaszadók

  • 34 százaléka jelezte, hogy kevesebbet vagy egyáltalán nem dolgozik,
  • 12 százalék pedig arra utalt, hogy nincs munkája, amiben a kutatók szerint a hosszú Covidnak is része van.

A fiatalok egyötöde, a felnőtteknek pedig a negyede emellett arról is beszámolt, hogy a betegség miatt kevésbé vagy egyáltalán nem tudják fenntartani kapcsolataikat családjukkal vagy barátaikkal, és ezt gyakran azzal indokolják, hogy egyszerűen nincs elég energiájuk társadalmi életet élni.

És mivel kevesebb társadalmi tevékenységben vesznek részt, kevesebb emberrel is érintkeznek – fűzik hozzá a jelentésben. A megkérdezettek csupán kis hányada mondta, hogy a hosszú Covid kezdete óta szorosabbá váltak a baráti és családi kapcsolataik.

Gyorsabban telik az idő a Covid világjárvány óta

Több elmélet is született annak magyarázatára, hogy miért változott meg ilyen furán az időérzékelésünk. Itt olvashat erről többet >>>