Óriási változás ment végbe az elektromos autókba való lítiumos akkumulátorok árában: 15 év alatt 90 százalékkal csökkent a költségük az amerikai Energiaügyi Minisztérium Járműtechnológiai Hivatalnak legfrissebb tanulmánya szerint – írja testvérlapunk, a Totalcar. Mindez magas termelési kapacitás mellett volt megfigyelhető, és a gyártók és a kutatók is további ármérséklődésre számítanak, annak ellenére, hogy lelassult a globális kereslet.

Az elektromos járművek gyártásában az egyik legfontosabb tényező az akkumulátor mérete, súlya és költsége. Az autósok örömére ez utóbbi folyamatosan csökkent az elmúlt évtizedekben, köszönhetően az akkumulátortechnológiák fejlődésének, az új gyártási eljárásoknak és a termelési volumen jelentős növekedésének

így lehetővé téve, hogy az elektromos autózás élménye egyre szélesebb rétegek számára vájon elérhetővé.

A felmérés szerint 2008-ban egy lítium-ion akkumulátor esetében 1415 dollárba (510 000 forint) került egy kWh-nyi kapacitás. Ezzel szemben ez az összeg 2023-ra 139 dollárra (50 ezer forint), tehát csaknem a tizedére csökkent, ami azt mutatja, hogy az elmúlt másfél évtizedben 90 százalékkal csökkent az elektromos autóba való akkumulátorok ára. 

2009 és 2013 között igazán nagyot zuhant az akkumulátorok kWh-kénti ára, ami főleg a gyártási volumen és a kereslet emelkedésével magyarázható. A Totalcar szemléltetése szerint

a Tesla Model Y 81 kWh-s akkumulátora 114 615 dollárba (41,3 millió forint) került volna 2008-ban, míg ugyanez 2023-ban már csak 11 259 dollár (4 millió forint).

A Gartner nevű elemzőcég kutatásai szerint az elektromos autók gyártási költsége és eladási ára 2027-ben lesz alacsonyabb, mint a belsőégésű motoros változatoké. Alátámasztja az előrejelzést a JD Power friss tanulmánya is, miszerint ötéves távlatban az Egyesült Államok 50 államából 48-ban már alacsonyabb lesz az elektromos autók átlagos összköltsége.