Hétfőn reggel 10 órakor Varga Mihály átadta az Országgyűlésnek azt a költségvetési törvényjavaslatot, mely az eredeti tervekhez képest fél évet csúszott.
A pénzügyminiszter szerint a 3,4 százaékos GDP-növekedés a legtöbb elemzőház szerint reálisan elérhető, a kamatkiadások mértéke a GDP arányában pedig 3,8 százalékra csökkenhet.
Biztató kilátások
A 2025-ös büdzsé az új lehetőségek, az új gazdaságpolitika és a béke költségvetése lehet – közölte a 2025. évi költségvetési törvényjavaslat ünnepélyes átadásán Varga Mihály. Hozzátette: a költségvetés benyújtásában a korábbi évekhez képest módosítást igényelt a járvány utáni időszak, a háborús konfliktus, valamint a bizonytalan nemzetközi környezet, ezért később nyújtották be. Ennek ellenére a kilátások biztatóak, jó esély van arra, hogy a világ a béke irányába mozdul el az amerikai választások eredménye alapján.
A pénzügyminiszer kiemelte, ezzel együtt idén elindult a gazdasági növekedés,
2024-ben nőni fog a magyar gazdaság teljesítménye; a bérek növekedésével együtt érzékelhető a fogyasztás fellendülése.
A nemzetközi intézmények előrejelzése alapján 2025-ben az EU-n belül élmezőnybeli teljesítményt várnak a magyar gazdaságtól.
Varga nyomatékosította, hogy a kormány világos célokat jelöl ki: a gazdaság visszaállítását a növekedési pályára, a bérek emelkedését, valamint azt, hogy több pénz maradjon a családoknál és a kkv-k megerősödjenek.
Ezermilliárdokat tolnak a családoknak
Nagy Márton a büdzsével kapcsolatban úgy fogalmazott, a kormány 21 pontos gazdaságpolitika akcióterve mintegy 4000 milliárd forintot mozgat meg a gazdaságban jövőre,
- ebből több mint 2600 milliárd jut a családoknak,
- 1400 milliárd pedig a vállalkozásoknak
– közölte a nemzetgazdasági miniszter a Századvég vidékkonferenciáján hétfőn, Budapesten.
Azt is elmondta, hogy fordulóponthoz érkezett a gazdaság, a szeptemberi mélypont után az utolsó negyedévben már 0,7 százalékos növekedést vár a kormány, ami jövőre tovább folytatódik. A hétfőn a Parlament elé beterjesztendő 2025-ös költségvetésben jövőre 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány az idei 0,7 százalék után.
Nagy Márton szerint 2025-ben a külső konjunktúra fokozatos javulása várható, a jármű- és akkumulátorgyártás havi szinten már növekedést mutatott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!