A Magyar Közlönyben jelent meg Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendelete, amelyben a tárcavezető
a magyarországi a 3200 magyar önkormányzat közül 855-re szab ki szolidaritási hozzájárulást, a néhány százezertől több milliárd forintig terjedő összeggel a többi, kevés bevétellel rendelkező települést támogatják.
Kapcsolódó
A hvg.hu azt írja, hogy hozzájárulások közül a legismertebb ügy a fővárosé, amelyre 89 milliárdot szab ki a rendelet.
A Fővárosi Közgyűlés ezzel szemben olyan költségvetést fogadott el, hogy csak annyi pénzt, 50 milliárdot fog befizetni a központi költségvetésbe, amennyit onnan normatív támogatásként kap.
Ezt az Alkotmánybíróság korábbi döntésére alapozza, amely ugyan nem semmisítette meg a hozzájárulásról szóló törvényt, de indoklásában azt írta, hogy ha nettó befizetővé tesznek egy helyi önkormányzatot, az összeütközésbe kerülhet a Helyi Önkormányzatok Európai Chartában, illetve az Alaptörvényben biztosított önkormányzati pénzügyi autonómiával.
Mindenesetre tovább folyik a jogvita, mert Karácsony Gergely főpolgármester szerint győztek a bíróságon, míg Sára Botond főispán szerint szó sincs arról, hogy visszakapnák a pénzt.
Ritkábban emlegetik, de fizet a fővároson kívül külön mind a 23 kerület is, 1 milliárd (Soroksár) és 5,3 milliárd (Zugló) közti összeget.
A lap korábbi számításokra hivatkozva kiemeli, hogy
míg 2020-ban az önkormányzatok 58 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást fizettek, addig idén már 360 milliárd forintot von el az Orbán-kormány.
- Öt éve az önkormányzatok támogatása nettó 763 milliárd volt, idén nettó 990,5 milliárd lesz, ami nominálisan 29,8 százalékos növekedés.
- Csakhogy a 2020-2025-ös időszakban az infláció 48,5 százalékra rúgott, vagyis ezalatt az önkormányzatok támogatásának reálértéke mintegy 18 százalékkal csökkent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Felborogatják az amerikai termékeket a boltokban, durvul az európai bojkottmozgalom

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója
