A money.hu elemzése szerint

a lakásvásárlást fontolgatóknak érdemes alaposan mérlegelniük lehetőségeiket, a kereslet növekedése hosszabb távon az árak emelkedéséhez vezethet.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, július 31-én publikált adatai szerint a lakáscélú jelzáloghitelek új szerződéses összege csökkenő tendenciát mutatott júniusban: a májusi 129,5 milliárd forinthoz képest júniusban 127,4 milliárd forint értékben vettek fel a háztartások ilyen típusú hiteleket. Ezzel szemben

a nyári hónapokban jelentkező keresletnövekedés már a júliusi statisztikákban is egyértelműen látszik: több mint 260 ezer érdeklődés érkezett eladó lakásokra és házakra az ingatlan.com adatai alapján, ami az elmúlt évek egyik legerősebb nyári eredménye.

Balogh László, az ingatlan.com szakértője azt mondta:

Az ingatlanpiaci kereslet élénkülése egyértelmű jele annak, hogy a piaci szereplők várakozása szerint a jövőben is emelkedni fognak az árak. Ez egyben azt is jelzi, hogy a lakásvásárlóknak érdemes alaposan megfontolniuk, hogy meddig várjanak, mivel 1-2 havi várakozás a jelenlegi környezetben egy átlagos nagyvárosi lakás árát 300-500 ezer forinttal emelheti meg.

A monay.hu közleménye szerint

a jelenlegi gazdasági környezet több tényezője is a lakáspiaci élénkülés irányába mutat.

  • Az infláció normalizálódása és a bérek dinamikus emelkedése javítja a háztartások pénzügyi mozgásterét.
  • Ugyanakkor az MNB óvatos monetáris politikát folytat, ami korlátozza a további kamatcsökkentések lehetőségét. Az év végére várhatóan 6 százalék körül alakul az irányadó kamatszint, ami a lakáshitel kamatok szintjét is meghatározza.
  • Ezzel párhuzamosan a támogatott hitelek, mint például a babaváró hitel, továbbra is elérhetők, azonban utóbbi kapcsán a feltételek változása miatt érdemes időben cselekedni.

Korponai Levente, a money.hu vezetője úgy vélekedett:

a piaci trendek azt mutatják, hogy a lakásárak emelkedése az év második felében is folytatódhat, különösen, ha a kereslet tovább élénkül.

Hitelközvetítő partnerük, a Money Network Kft. adatai is a fokozódó érdeklődést támasztják alá,

júniusról júliusra ugyanis 19 százalékos növekedés volt tapasztalható a kiadott hitelajánlatok számában, ezért azoknak, akik lakásvásárlást terveznek, érdemes most lépniük, hogy kihasználják a jelenlegi árszintet és az elérhető támogatott hiteleket, főként, ha jövőre már kiesnének a jogosultak köréből.

Az ingatlanpiac összetett folyamatok eredményeként alakul, ezért fontos, hogy a vásárlók alaposan tájékozódjanak a rendelkezésre álló hitellehetőségekről, valamint a piaci folyamatokról, hogy felelősségteljesen tudjanak dönteni lakásvásárlás vagy hitelfelvétel előtt.