2025. január 1-jétől életbe lépő támogatások
Jövőre érkezik például a munkáshitel a 17 és 25 év közötti fiatalok számára. A hitel szabadon felhasználható, kamatmentes, maximális összege viszont 4 millió forintig terjed. A munkáshitel azonban további feltételekhez kötött, hiszen csak azok jogosultak rá, akik legalább heti 20 órás foglalkoztatotti jogviszonnyal vagy vállalkozással rendelkeznek. Vállalkozás esetén a munkabérnek el kell érnie a heti 20 órában foglalkoztatottak átlagos jövedelmét. A hitelt felvevőknek 5 éves magyarországi munkavégzést kell ezen felül vállalniuk, azonban az igénylést követően született első gyermek után két évig szünetel a törlesztési kötelezettség, két gyermek esetén pedig újabb 2 évet nyerhetnek az igénylők, a harmadiknál pedig a teljes fennálló tartozást elengedik. Maga a futamidő 10 éves, így a törlesztésnek ezalatt kell egyenlő részletekben megtörténnie.
Szintén január 1-jétől lép életbe a fiataloknak szánt 150 ezer forintos lakhatási támogatás is, amelyet albérleti díj vagy lakhatáshitel törlesztőrészlet-támogatásra utalhat a 35 év alatti fiatal munkavállaló számára a munkahelye. A lakhatási kedvezmény az eddig 450 ezer forintban maximalizált béren kívüli juttatáson felül jár. A munkáltató a juttatást utalhatja közvetlenül a banknak, lakbértámogatás esetén pedig az ingatlan bérbeadója felé teljesítheti azt.
Ezek a már hatályban lévő támogatások
Az első házasság kedvezménye azokra a párokra, vagy bejegyzett élettársakra érvényes, amelyekből legalább egy egyik fél az első házasságát köti. Fontos megemlíteni azonban, hogy a kedvezmény nem automatikus, igényelni kell a házasságkötést követő 24 hónapban, az együttesen érvényesíthető adóalapot csökkentő kedvezményt, amely havonta 33 335 forint. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy havi 5 ezer forinttal több lesz a nettó kereset, mint a kedvezmény nélkül. Tovább kikötés, hogy önálló tevékenységből származó jövedelemmel (pl.: egyéni vállalkozás), vagy nem önálló tevékenységből származó bevétellel (pl.: munkabér, gyermekgondozási díj) kell rendelkeznie az igénylőnek.
Lassan már 3 éve lépett életbe a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó (szja) kedvezménye. Ez az összeg havonta 433 700 forintban maximalizálódik, és olyan összevont adóalapba tartozó jövedelmek esetén jár, mint a munkabér, táppénz, egy vállalkozó vállalkozói kivét, átalányban megállapított jövedelem, őstermelői jövedelem, kifizetővel kötött megbízási, felhasználási szerződésből származó jövedelem. A kedvezmény addig a hónapig érvényesíthető, amíg a fiatal betölti 25. életévét.
Persze nem szabad elfeledkezni a gyermekvállaláshoz kapcsolódó állami támogatásokról sem, amelyhez sorolható a kamatmentes, szabadon felhasználható Babaváró hitel, a vissza nem térítendő Falusi CSOK, vagy éppen a kamattámogatott CSOK Plusz hitel maximum 3 százalékos kamattal otthonteremtési vagy bővítési célra, amelyről bővebben itt olvashat.
Diákoknak szóló kedvezmények
Az egyetemi hallgatók jelenleg 3 diákhitel közül válogathatnak. A Diákhitel 1, szabad felhasználású összeget biztosít a diákok számára, amely félévenként 750 ezer forintban maximalizált. A hitel felvételekor azonban 7,99 százalékos kamattal kell számolni. A második típusú lehetőség a Diákhitel 2, már kötött felhasználású, mivel csak önköltséges tanulmány esetén lehet igényelni. A hitel kamat viszont ebben az esetben 0 százalék. A harmadik, szintén kamatmentes Képzési Hitel, amely a felnőttképzések díjainak fedezésére szolgál, itt azonban már szükség van 20 százalék önerőre is, a felvehető összeg pedig 500 ezer forintig terjed. Kritériumként meg van adva ezen felül, hogy az igénylő nem lehet 45 évnél idősebb, aktív hallgatói jogviszonnyal kell rendelkeznie, illetve magyar állampolgárnak kell lennie, állandó lakcímmel.
Jó hír azonban a 30. életévét be nem töltött édesanyáknak, hogy az új módosítás kimondja, hogy amennyiben a magyarországi felsőoktatási tanulmányuk alatt, vagy azok sikeres befejezését követő 2 éven belül, gyermeke születik, gyermeket fogad örökbe, valamint gyermeke vele egy háztartásban él, a fennálló hallgatói hiteltartozás 100 százalékát elengedi a Diákhitel Központ.
Tanulmányok kapcsán érdemes még megemlíteni a nyelvvizsga visszatérítést, amely a 35 év alatti fiatalokat érinti, és az első sikeresen letett nyelvvizsgára vonatkozik. A támogatás összege a nyelvvizsga ténylegesen befizetett díja, de maximum a minimálbér 25 százaléka lehet, valamint a nyelvvizsga letételét követően maximum egy évig lehet igénybe venni.
Olcsóbb az utazás is
A B-kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges KRESZ tanfolyam és vizsga díját is vissza lehet igényelni a sikeres vizsga utáni egy éven belül, maximum 25 ezer forint értékben. A támogatást alapvetően a 20 év alatti fiatalok kérhetik, de vonatkozik még a CSED-en, GYED-en vagy GYES-en lévőkre is.
Fiatalok, de főképp a diákok esetében számos kedvezmény fellelhető a magyar tömegközlekedés tekintetében. A MÁV és Volán járatokon például 14 év alatt díjmentes az utazás, 14 és 25 év között pedig lehetőség van a féláru közlekedési jegy megvásárlására. Márciustól életbe lépett a kedvezményes vármegye- (945 forint) illetve országbérlet (1890 forint), amely 90 százalékos kedvezményt biztosít a teljesáru bérletekhez képest. Érdemes viszont figyelni rá, hogy a kedvezmény csak magyar nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal vehető igénybe, tehát a levelező tagozatos hallgatókra ez nem vonatkozik. A fővárosban a BKK járatain egyébként elfogadják Pest vármegye, és az országbérletet is.
Díjmentesen utazhatnak tovább a helyközi közlekedésben a fogyatékkal élő és tartós betegek és kisérőik. A nagycsaládosok is kapnak utazási kedvezményt, teljesen díjmentesen utazhatnak, amennyiben legalább az egyik szülő, és legalább három gyermeke vele utazik.
Az ötszázalékos lakáshitelről a Bankszövetség is megszólalt
A családalapítás lényeges eleme az önálló otthon megteremtése. A mai társadalmi helyzetben ehhez kínálati oldalon megfelelő számú, méretű, minőségű és árazású lakóingatlanra van szükség.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!