41 multinacionális vállalat tett ígéretet arra, hogy több mint 250 ezer menekültnek biztosít képzést és munkalehetőséget Európában – tudta meg a CNN. Mindezt a menekültek világnapja (június 20.) előtt jelentették be a Tent Partnership for Refugees által szervezett csúcstalálkozón.
Olyan nagyvállalatok csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint az Amazon, a Cisco, a Generali, a Microsoft, Marriott International, a Starbucks és a The Body Shop.
Fizikai, pszichológiai és pénzügyi traumákkal érkeznek
A menekülteknek hirtelen maguk mögött kell hagyni az életüket, ezért egy munkahely némi stabilitást adhat nekik anyagilag, társadalmilag és egészségügyileg is.
Ha van pénzük és munkájuk, az segíthet nekik egy kis méltóságot szerezni, valamint azt az érzést biztosítani, hogy hozzájárulnak valamihez – ez katartikus lehet
– mondta Margot Slattery, az ISS munkahelyi létesítményeket üzemeltető vállalat sokszínűségért és befogadásért felelős vezetője, kiemelve, hogy ez ad nekik egy olyan dolgot, amit rendszeresen csinálhatnak, közben pedig segít beilleszkedni az új közösségükbe.
Segítünk kifizetni a mobiltelefon- és internetelőfizetéseket, amelyre szükségük van azért, hogy kapcsolatban maradhassanak családjukkal, valamint pénzt- és élelmiszercsomagokat küldhessenek nekik
– tette hozzá.
Mindez lehetővé teszi számukra, hogy ne csak a befogadó országok szociális hálóinak juttatásaira támaszkodjanak a túléléshez.
Az ígéreteket a következő három évben hajtják végre, amelyek minden nemzetiségű menekültre vonatkoznak, különös hangsúlyt kapva az Ukrájnából érkezettek, akiknek száma tavaly több mint 5 millióra duzzadt.
Elengedhetetlen, hogy a menekültek számára hosszabb távú befogadást és reményt nyújtsunk a munkaerőpiacra való integráció révén
– ezt már Margaritis Schinas, az Európai Bizottság alelnöke nyilatkozta.
A kormánytöbbség megszavazta: bátran jöhetnek a vendégmunkások, de család nélkül
Az Országgyűlés nemrég fogadott el egy a vendégmunkások foglalkoztatását érintő jogszabályt, amellyel törvénybe foglalták a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásának szabályait.
A szabályok nem engedik meg a vendégmunkások családegyesítését, illetve letelepedését sem.
A törvény felhatalmazást ad a kormánynak, hogy rendeletben határozza meg a vendégmunkások beutazásával, tartózkodásával és foglalkoztatásával kapcsolatos részletszabályokat.
Emellett miniszteri rendeletben határozhatják meg a Magyarországon évente foglalkoztatható vendégmunkások összlétszámát, azokat a foglalkozásokat, amelyekben vendégmunkás Magyarországon nem foglalkoztatható, és azon, Magyarországgal nem szomszédos, Európai Gazdasági Térségen kívüli országok listáját, ahonnan vendégmunkás foglalkoztatható.
Százezren hiányoznak a piacról: van olyan gyár, amely már csak külföldiekkel kiegészülve tudja fenntartani kapacitását. A kormány tervezi, hogy továbbra is tizenegy országból érkezőknek biztosít könnyített elhelyezést.
Jönnek a filippínók, megmentik a magyar vállalkozásokat →
A hiányos magyar munkaerő ellenére a beruházások nem álltak le, így a munkaerőigény tovább fokozódik. Az erőforrás problémákat ezért egyre inkább az ázsiai, távol-keleti munkavállalók tudják kiszolgálni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!