Gazdaságfejlesztési Minisztérium is reagált azokra a hírekre, amelyek szerint 

csütörtöktől határozatlan időre leállítják a Dunaferr acélmű folyékony fázisát, azaz a nagyolvasztót.

A sajtó beszámolt arról is, hogy a Dunaújvárosba most Romániából hozatnak annyi bugát, azaz nyersacélt, ami a Dunaferrnél viszont egy hónapra sem elég. A korábbi hírek szerint ugyanis augusztus 13-án érkezik meg a Dunaferr által rendelt 100 ezer tonna félkész termék a Liberty galati gyárából. Az évi 2 millió tonnás dunaújvárosi kapacitáshoz képest, a 100 ezer tonna elég csekély mennyiségnek tekinthető. 

A tárca ismét jelezte, hogy kit tart felelősnek Dunaferr fizetésképtelenségéért, emlékeztetnek, hogy  korábban csak a Liberty Steel adott be érvényes és nyertes pályázatot majd megismételte, hogy a munka neheze csak most kezdődött el.

Szerintük médiában megjelent hírek

- miszerint a Liberty Steel Group utasítást adott a Dunaferr valamely működését érintő kérdésében - félrevezetőek, hiszen a Liberty Steel Group jelenleg még nem gyakorol tulajdonosi jogokat a magyar vállalat felett

– állítja a gazdasági tárca. 

Kitérnek arra is, hogy az értékesítés folyamata nem zárult le teljesen, mivel „az Európai Unió fúzió kontrollja jelenleg is zajlik és csak annak befejezését követően kerülnek átadásra a tulajdonosi jogok”.

Az eljárás végéig tehát

a felszámoló biztos gyakorolja a tulajdonosi jogokat és hozza meg a céget érintő stratégiai döntéseket.

Sérelmezik továbbá azt is, hogy a megjelent cikkek az értékesítés sikeres lezárását kockáztatják, egyúttal a hátráltatják a cég sikeres megmentését. 

Annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy a hírek szerint nem a felszámoló, hanem éppen új tulajdonos, a Liberty Steel magyarázta a leállást, méghozzá azzal, hogy a jelenlegi világpiaci árak mellett nem lehet nyereségesen működtetni a gyártást. 

A kormány szerint a Dunaferr eladása mérföldkő, 30 éve nem volt ilyenre példa

Kiemelkedő siker a Dunaferr eladása, mert az elmúlt 30 évben nem nagyon van példa arra, hogy felszámolás alatt álló termelő cég megmenekült volna – mondta Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért felelős államtitkára. Bővebben>>>