Navalnaja néhai férjét, Alekszejt 2020-ban Novicsok idegméreggel mérgezték meg, ami miatt kórházba került.
A Putyin-ellenes aktivista idén februárban, 47 évesen halt meg egy szibériai börtönben.
Navalnaja rámutatott, hogy a technológiai vállalatok túlságosan készségesen követik az autoriter rendszerek előírásait. Elmondása szerint „a diktátorok olyan törvényeket hoztak, amelyek az állampolgári jogok lerombolását célozzák, a technológiai cégek pedig követik ezeket a törvényeket anélkül, hogy kérdéseket tennének fel”.
Az aktivista szerint a vállalatok jogi képviselői azzal érvelnek, hogy ha egy országban működni akarnak, be kell tartaniuk az adott ország törvényeit, és nem látnak teret a vitára.
Különösen aggasztónak nevezte azt a gyakorlatot, amikor a kaliforniai jogászok hivatalos orosz kérésre letiltottak egy taktikai szavazási alkalmazást, annak ellenére, hogy ez egyértelműen cenzúrának minősül. Navalnaja hangsúlyozta, hogy ebben az esetben a felhasználók érdekei háttérbe szorultak a hatósági követelésekkel szemben.
Putyin utasításait követi az Apple?
A Web Summit színpadán Navalnaja konkrét példával is szolgált a technológiai cégek kifogásolható gyakorlatára.
„Az elmúlt három hónapban az Apple közel 400 VPN alkalmazást távolított el az áruházából”
– mondta, erősen utalva arra, hogy ezt az orosz állam követelésére tették, amely „szélsőséges technológiának” minősítette a VPN–eket.
„Az Apple egyszerűen teljesítette a parancsot. Senki nem kopogtatott az ajtajukon, nem fenyegették őket.
Néhány jogász a kaliforniai irodában látott egy hivatalos dokumentumot orosz állami pecséttel, és követték az utasítást.
Nem számított, hogy ez cenzúra, hogy korlátozza a szabadságot, vagy hogy illegális volt – az állami pecsét elég volt ahhoz, hogy megtörténjen” – mondta Navalnaja. Hozzátette, hogy számos ilyen példát tudna még mondani.
A diktatúrák elleni harcra szólít fel
Navalnaja szerint a technológia jobban fejlődik egy szabad világban, és nagyobb piac is áll rendelkezésre az új technológiák számára.
Végső soron az IT–szektor minden vezetőjének érdekében áll, hogy... ne legyenek diktatúrák a világon, és az érdekükben áll segíteni azokat, akik a diktatúrák ellen harcolnak – vagy legalábbis nem akadályozni őket
– fogalmazott. Az aktivista szerint a techcégek nem rosszindulatból cselekednek így, hanem inkább lustaságból vagy tudatlanságból. „Nem hiszem, hogy itt rosszindulat lenne, inkább a lustaságról van szó – és arról, hogy nem akarják megérteni, hogy a 'helyi törvények követése' kifejezés mögé, bármik is legyenek azok, nagyon könnyű elbújni” – magyarázta.
Hozzátette: „Ez kényelmes, de nem működik. A helyi törvények megkövetelhetik egy nő megkövezését azért, mert megmutatta az arcát, vagy valakit 15 év börtönre ítélhetnek csak azért, mert egy agresszív háborút bűncselekménynek nevezett.”
Navalnaja ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontja
A konferencián egy ukrán résztvevő kérdésére válaszolva Navalnaja határozott álláspontot fogalmazott meg az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban. „Ellenzem ezt a háborút... Nem is tudom elhinni, hogy vannak emberek, akik a színpadra jönnek és megkérdezik tőlem – annak az embernek az özvegyétől, aki a leghangosabb volt Oroszországban –, hogy támogatom–e a háborút vagy sem” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy minden beszédében világossá teszi álláspontját:
„Szerintem ezt a háborút azonnal le kell állítani. Minden orosz csapatnak vissza kell térnie Oroszországba, és ennek nem ma kellene megtörténnie – hanem már tegnap kellett volna.”
Az aktivista felszólított az Oroszországban bebörtönzött háborúellenes aktivisták támogatására is, akiket gyakran olyan apróságokért ítélnek el, mint háborúellenes kommentek lájkolása vagy a „Nem a háborúra” felirat papírra írása. „Az ő támogatásukkal közelebb hozzuk azt a napot, amikor a háború véget ér” – zárta gondolatait.
Korábban részletesebben bemutattuk Alekszej Navalnij halálának körülményeit, amelyről ide kattintva olvashat bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!