Lehet, hogy elszámította magát Németország várományos kancellárja: a kereszténydemokrata Friedrich Merz (CDU) ugyan áttolta az összesen 1000 milliárd eurós pénzügyi csomagot a parlamenten, amelyből a védelmi felkészülés és a gazdaságélénkítés érdekében fő nyugati partnerünk eladósítja magát a következő években, ám emiatt egyre többen úgy vélik, hogy megtévesztette a választókat.
Habár az nem lepheti meg a németeket, hogy az üres államkassza mellett a semmiből kell előteremteni a pénzt a főbb célokra, reformtervei miatt a kancellárjelölt népszerűsége zuhanórepülésbe kezdett.
Emiatt a konzervatív pártból már többen kiléptek, miközben a koalíciós tárgyalásokon is nő a feszültség, mert a szociáldemokrata SPD mégsem támogatja a Merz által megígért migrációs szigorításokat.
Ez pedig újabb arcvesztést jelenthet a leendő kormányfőnek.
Főként, hogy már úgy néz ki, húsvétig mégsem áll föl az új kabinet, mert Olaf Scholz szocdemjei akadékoskodnak, és akár a kancellári kinevezést is meghekkelhetik.
Elüldözik a fiatalokat?
Az egyre hangoztatott háborús fenyegetettségben az unió vezető országa márpedig minden egyes nappal veszít meghatározó pozíciójából, hiszen minél később iktatják be az új kormányt, annál lassabban kezdődhet a saját és a közös európai védelem kiépítése.
Pedig ennek már megvan a pénzügyi alapja, amelyről itt, itt és itt írtunk bővebben.
Ám hiába a parlamenti siker, ha belföldön több irányból támadják az adósságterveket.
Például a The Young Entrepreneurs szervezet, amely szerint Merz pénzügyi tervei a „fiatalok méregkoktélja”, ami a jövőjük eladósításáról szól.
Az új államadósságok miatt az egekbe fog szökni a kivándorlást tervező fiatalok száma és azok, akik elhagyják az országot, nem fizetik vissza a hiteleket és nem finanszírozzák a nyugdíjakat – közölték a Berliner Zeitunggal.
De más társadalmi csoportoknál is kihúzhatja a gyufát a leendő kormányfő, mivel továbbra is tátong egy 30-40 milliárd eurós lyuk a szövetségi költségvetésben.
Friedrich Merz ezt a szociális szektorban tervezett megszorításokkal akarja betömni – például megvágná az állástalanoknak járó állampolgári segélyt, a nyugdíjakat és a szülői pótlékot is – írja a Ruhr24.
Inkább a Putyin-ellenes miniszternek örülnének
A friss kutatások pedig már elgondolkodtatják a koalícióra készülő pártokat.
A választópolgárok jelentős része ugyanis mostanra úgy látja: a kancellárjelölt megvezette őket a kampányban, mivel korábban nem támogatta az adósságfelvételeket.
A ZDF aktuális politikai barométere szerint a választók 73 százaléka, köztük a CDU/CSU támogatóinak 44 százaléka gondolja magát megtévesztettnek a pénzügyi pálfordulás miatt, míg csak 25 százalékuk tartja indokolatlannak a vádat.
Mindenesetre március elejéhez képest 7 százalékkal csökkent azok száma, akik szerint Merz jó kancellár lesz.
Ugyanakkor a német lakosság körében továbbra is toronymagasan a legnépszerűbb a szociáldemokrata Boris Pistorius, a Putyinnal szemben határozott fellépést szorgalmazó védelmi miniszter.
Ez pedig helyzetbe hozza az SPD-t, amely a menekültügyi reform akadályozásával erodálja tovább Merz népszerűségét a kormányalakítás finisében.