Olaszország a héten hivatalos javaslatot nyújt be a belső égésű motorral hajtott új autók értékesítési tilalmának mielőbbi felülvizsgálatára. Azt szeretnék, hogy már jövőre tárgyaljanak a 2035-től érvényes uniós tilalomról – közölte Adolfo Urso olasz ipari miniszter.
Az Automotive News portál értesülése szerint Olaszország javaslatát az uniós törvényhozók nemzeti küldöttsége szerdán vitatja meg, majd csütörtökön hivatalosan is előterjeszti az uniós ipari miniszterek találkozóján.
Olaszország az uniós országok azon csoportjához tartozik, amely ellenzi az Európai Bizottság által bevezetett, az éghajlatváltozás elleni küzdelemre és a környezetszennyezés visszaszorítására irányuló Európai Zöld Megállapodást.
Úgy véljük, hogy feltétlenül szükséges módosítani az EU iparpolitikájának irányát. Az autóipari ágazat az, ahol a legnagyobb szükség van a Green Deal megváltoztatására
– jelentette ki Adolfo Urso.
Az uniós országok 2023 márciusában hagyták jóvá azt a törvényt, amelynek értelmében 2035-től minden új autónak nulla széndioxid-kibocsátásúnak kell lennie.
Az EU azonban 2026-ra beütemezte a jogszabály felülvizsgálatát, hogy felmérje a hibrid autók technológiai fejlődését és azt, hogy azok képesek-e megfelelni a 2035-ös célnak.
A múlt héten
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök önpusztítónak nevezte a belső égésű motorral hajtott autók fokozatos kivonását, és úgy vélte, az komoly kárt okoz az európai autóiparnak.
Az uniós intézkedések célja eredetileg az volt, hogy felgyorsítsák az autóipari ágazat villamosítását, de több autógyártó a közelmúltban a gyenge kereslet miatt csökkenteni kezdte az elektromos járművek gyártására vonatkozó terveit.
Az európai autós érdekképviselet, az ACEA a múlt héten már kérte is az uniótól a személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó, 2025-ben életbe lépő köztes széndioxid-célkitűzések enyhítését.
A Stellantis ugyanakkor közölte, hogy ellenez minden olyan lépést, amely a jövő évre kitűzött uniós kibocsátási célok késleltetésére irányul. A világ negyedik legnagyobb, amszterdami székhelyű járműipari konszernje egyébként nem tagja az ACEA-nak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!