Orbán Viktor kormányfő szerint az lehetetlen, hogy egyik héten a magyar gazdaság értéke 390 forintos eurót indokol, egy héttel később pedig 410-est; magyar gazdaság egy hét alatt nem tud ennyit változni, se javulni, se romlani.
A miniszterelnök a Mandinernek adott interjújában egyebek mellett azt mondta:
A kérdés tehát az, hogy a forint kifejezi-e a magyar gazdaság alapjainak a stabilitását. Szerintem nem. Ez a mozgás azt mutatja, hogy nem a gazdaság teljesítőképessége változik, hanem a forintspekulációval szerezhető pénz mennyisége.
Szerinte azért rángatják a forintot, mert a forint értékének mozgatásával pénzt lehet keresni.
Ez a fajta spekulálás néhány országban tilos, Magyarországon sajnos része a pénzügyi kultúrának. Ez a Soros Györgyhöz hasonló héják világa. Őket nem a magyar gazdaság hozza lázba, hanem a forint elleni spekulációval megszerezhető profit – közölte Orbán Viktor, aki szerint ezt a kérdést a jegybanknak kell majd kezelnie.
A kormány annyit tehet, hogy stabil és kiszámítható gazdaságpolitikát folytat,
szögezte le, ahogy azt is, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget kell tenni.
A gazdaságról szólva azt mondta:
Magyarországon nemcsak növekedés lesz 2025-ben, hanem pénzügyi stabilitás is. 2010 óta megcsináltuk azt a bravúrt, hogy nemcsak választást nyertünk, de közben csökkentettük a költségvetés hiányát a választást megelőző évhez képest. Ez ritka teljesítmény, amire büszke vagyok.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatása után időkről szólva közölte, hogy
Trump győzelmével vége a magyarellenes politikának,
- lesz kereskedelmi megállapodás,
- lesz tisztességes vízumelbánás,
- és magas technológiai színvonalat képviselő amerikai befektetők jönnek Magyarországra.
A német gazdaság súlyos helyzetben van, stratégiai problémák előtt áll
– húzta alá Orbán Viktor. Hozzátette:
- a gazdaságuk egyik baja a kereskedelmi háború Kínával,
- a másik pedig az, hogy elvágták magukat attól az olcsó orosz energiától, amely eddig a versenyképességüket biztosította.
Szerinte ez a két tényező „tüdőlövés“ a német gazdaságnak, ezért halljuk most a „hörgéseket“. Mario Draghi tanulmánya sokkolta a brüsszeli elitet, a jelentése volt a legfontosabb intellektuális esemény az idei évben. Világosan leírja, hogy
ilyen magas európai energiaárak mellett mindannyian tönkre fogunk menni. Németország új vezetőjének ezekre a kérdésekre kell választ adnia
– szögezte le a miniszterelnök.