A dél-koreai hírszerzés szerint az Észak-Korea és Oroszország közötti megállapodás értelmében Phenjan évi 600-700 ezer tonna rizst szállít az oroszoknak. Cserébe az Ukrajna ellen harcoló észak-koreai katonák számára 2 ezer USA dolláros fizetést, valamint űrtechnológiát kap Moszkvától - írta meg az ukrán Pravda.
Az Ukrajna elleni háborúba való belépés „nagyon jó üzlet” Észak-Korea számára - fogalmazott Szöul korábbi oroszországi nagykövete a The Korea Herald-nak nyilatkozva. Wi Seong Lak koreai képviselőt a nemzetgyűlés hírszerzési bizottságának tagjaként a Dél-Koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat tájékoztatta az Oroszország és a KNDK között született megállapodásról.
A képviselő elmondása szerint az Ukrajna elleni katonai erőfeszítésekhez való hozzájárulásáért kapott orosz kompenzációnak köszönhetően nagyrészt megoldódik az észak-koreai pénzügyi- és élelmiszerválság.
Minden észak-koreai katona, akit Oroszországért harcolni küldenek, körülbelül 2000 dolláros havi fizetést kap. Feltételezések szerint legalább 10 ezer észak-koreai katona tart Ukrajnába, ami több mint 200 millió dolláros éves bevételt jelent
– mutatott rá a képviselő.
A csapatokon kívül jelenleg mintegy 4 ezer észak-koreai munkás is Oroszországban tartózkodik. Az ő átlagbérük havi 800 dollár körül mozog.
Mindemellett Oroszország 600-700 ezer tonna rizst szállít Észak-Koreának, ami az ország éves szükségletének több mint felét fedezi. Az élelmiszerhiányt tehát komolyan enyhítette a fegyverkereskedelem
- mondta Wi Seong Lak.
Arról is beszámolt, hogy hírszerzési információk szerint Oroszország az élelmiszer mellett valószínűleg fejlett űrtechnológiával is segíti Észak-Koreát, miközben Phenjan újabb katonai felderítő műholdat akar felbocsátani. Az pedig vélhetően észak-koreai részről a megállapodás legkedvesebb pontja, hogy a Koreai-félszigeten esetlegesen kitörő háborúban Észak-Korea számíthat Oroszország támogatására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!