Hét szűk esztendőről túlzás lenne beszélni, de kétségkívül hosszúra nyúlt böjtöt zárva szemezgethetnek újra a magyar vállalkozások az uniós pályázatok közül. Az Economx szakértővel tekintette át az aktuális felívásokat, amelyek releváns segítséget jelenthetnek a hazai kkv-szektor azon tagjainak, amelyek beruháznának, fejlesztenének annak érdekében, hogy növeljék a hatékonyságot, a versenyképességet.

Támogatják az innovációt

Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check (ECC) Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy az ügyfélkörükből érkező visszajelzések alapján a piaci szereplőket leginkább az előreláthatólag ősszel benyújtható „KKV-k innovációs képességének támogatása” című, GINOP Plusz 2.1.3-24 kódszámú pályázat érdekli.

A pályázat indokoltságát az alábbi innovációs tevékenységek kell, hogy biztosítsák:

  • termelési és/vagy gyártásifolyamat-innováció;
  • marketing- és/vagy értékesítési innováció;
  • logisztikai innováció, illetve
  • szervezeti innováció.

A pályázat sajátosságaként az ECC ügyvezetője mindenekelőtt azt azonosította, hogy – a tervezet értelmében – számos korábbi felhívással ellentétben ez a lehetőség Budapesten is elérhető: akár 70 százalékos támogatási intenzitás mellett legfeljebb 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít gépbeszerzés-túlsúlyos fejlesztésekre is.

Fontos tudni, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a támogatást igénylőknek a projekt sikeres megvalósítását segítő innovációs tréninget kell igénybe venniük, valamint szakértő segítségével bemutatniuk a vállalkozásban már alkalmazott üzleti folyamatokat, továbbá részletes leírást is szükséges adni a projekt keretében tervezett új vagy továbbfejlesztett üzleti folyamat(ok) bevezetéséről, ami jelentősen különbözik a korábbiaktól, már meglévőktől. A szakember hangsúlyozta:

  • a maximális támogatás igénybevételéhez legalább 3 fő foglalkoztatott;
  • 140 millió forint árbevétel;
  • és 50 millió forint saját tőke kell.

Szerteágazó lehetőségek a GINOP Pluszban

Nem kevésbé népszerű a „Munkakörülmények fejlesztése” című, GINOP Plusz-3.2.5-24 kódszámú pályázat, amelynek célja a munkával összefüggő balesetek és megbetegedések, valamint a munkaképtelenség bekövetkezésének megelőzése, a munkavállalók egészségét és biztonságát tiszteletben tartó munkafeltételek biztosítása fejlesztések révén.

Előreláthatólag munkavállalónként 1 millió forint, de legfeljebb 20 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető, a pontos pályázati feltételeket a Nemzetgazdasági Minisztérium várhatóan szeptemberben teszi közzé.

A 2024. szeptember 30-ig elérhető, 50–70 százalékos intenzitású képzési pályázat (GINOP Plusz-3.2.1-21) munkahelyi képzésekhez nyújt támogatást, amelynél fejenként 350 ezer forint képzés és a kieső bérköltség számolható el.

Aktuálisan elérhető az úgynevezett 0 százalékos hitel (GINOP Plusz-1.4.3-24), amely éven túli lejáratú kamatmentes, valóban fixen nullaszázalékos beruházási kölcsönt biztosít Budapesten kívüli fejlesztésekre vonatkozóan, az alábbi célokra:

  • tárgyi eszköz beszerzése;
  • tisztán elektromos jármű beszerzése;
  • megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása;
  • ingatlanátalakítás, -bővítés, -felújítás, -korszerűsítés;
  • készletbeszerzés;
  • és immateriális javak beszerzése.

A hitel minimum 5, maximum 100 millió forint, de az összeg legfeljebb az üzemi eredmény 15-szöröse lehet. Az igénylő vállalkozásnak legalább egy főt kell foglalkoztatnia.

Ehhez kapcsolódóan 2024. szeptember 16-tól érhető el a 0 százalékos hitel Budapesten is (GINOP Plusz-1.4.4-24), amely kölcsön összege (az előzővel megegyező konstrukció mellett) minimum 5 és legfeljebb 50 millió forint lehet.

Digitális megújulás? Nyitva áll a kapu

Tóth Ádám Ferenc szerint a Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP) Plusz pályázati kör két felhívása is érdekes lehet a mikro-, kis- és középvállalati kör számára. 

„Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása” című, DIMOP Plusz-1.2.3 kódszámú pályázat egy kombinált hiteltermék, amely a digitálisan elmaradottabb vállalkozások fejlesztéseit hivatott támogatni. A konstrukció keretén belül önállóan támogatható

  • információtechnológiai (IKT) tárgyi eszköz beszerzése (hardver hálózati eszközök, telekommunikációs eszközök);
  • immateriális javak beszerzése (pl. alkalmazások, szoftverek, licencek, szoftvermagyarosítás, migrációs fejlesztések költségei, szoftverhez kapcsolódó betanítás költsége);
  • komplex üzleti IKT-rendszerek és alkalmazások bevezetése, cseréje, illetve a felhőalapú és egyéb online üzleti megoldások, szolgáltatások igénybevétele;
  • valamint adatvezérelt technológiák bevezetése.

A „Kkv-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére” című, DIMOP Plusz-1.2.6 kódszámú pályázat célja kifejezetten a vállalati digitalizáció támogatása, különösen a vállalatirányítási – úgynevezett ERP-rendszerek – bevezetésére fókuszálva.

Az ECC ügyvezetője hangsúlyozta, a kis összegű vissza nem térítendő támogatás a kevésbé fejlett régiók területén az alacsony foglalkoztatotti számmal rendelkező kkv-k részére a technológiai fejlesztést eredményező, az üzleti működés hatékonyságát növelő új digitális eszközök, szoftverek és szolgáltatások beszerzéséhez nyújt támogatást.