A Carrefour áruházlánc négy európai országban teljesen leállította a PepsiCo termékek értékesítését a szerintük elfogadhatatlan áremelkedések miatt – írja az Euronews.
Az intézkedés Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban és Spanyolországban lép életbe, több mint 9000 üzlet polcairól kerülnek le a Pepsi üdítőitalokon kívül a Doritos és Lays chipsek, a Lipton teák, illetve a Quaker gabonapelyhek.
Az élelmiszerlánc kis táblákat helyezett el az üzletekben, amelyeken az áll, hogy „az elfogadhatatlan áremelések miatt már nem áruljuk ezt a márkát.”
A PepsiCo közleménye szerint hosszú hónapok óta tárgyalt a Carrefourral, és továbbra is jóhiszeműen fognak eljárni annak érdekében, hogy biztosítsák termékeik elérhetőségét.
A vállalat hét egymást követő negyedévben emelte az árait kétszámjegyű százalékkal, legutóbb 11 százalékos emelés következett be a júliustól szeptemberig tartó időszakban. Ennek hatására a nyereség nőtt, azonban a magasabb árak lefelé húzták az eladási számokat.
A pénteken közzétett legfrissebb adatok szerint az euroövezetben a fogyasztói árak 2,9 százalékkal emelkedtek decemberben az egy évvel korábbihoz képest, ami hét egymást követő havi csökkenés után jelent ismételt növekedést.
Hazudhatott a Pepsi, emberek millióit verhették át
New York állam beperelte a PepsiCo-t a Buffalo folyó műanyagszennyezése miatt, amely szennyezi a vizet és károsítja az élővilágot – olvasható a BBC News oldalán. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát