Miniszteri biztos: Az uniós források kiírási rendszere átpolitizált, de Magyarország küzd a jólétéért

Petri Bernadettel, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) ügyvezető igazgatójával, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztosával beszélgettünk a magyar és az uniós gazdaság jövőjéről, illetve a támogatási forrásokért vívott küzdelmekről. Az interjúnkból az is kiderül, hogy milyen esélyei vannak a magyar kkv-knak, startupoknak az európai porondon.

Tucatnyi fontos tanulság:

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.

A hazai részesedés nem éri el a közvetlen uniós forrás értékének az egy százalékát sem
Magyarországon a lehívási arány évi 12-13 euró per fő, míg az unió átlag 60 euró.
Ezt nem lehet teljes egészében, sőt nem is kell feltétlenül központosított kormányzati intézkedéssel orvosolni.
Közép-Kelet-Európa helyzetéből adódóan a gyártásra, így pedig az infrastrukturális fejlesztésekre koncentrál, ami érthető, ám így beleragadhat a közepes fejlettség csapdájába.
Az EU intézményei kormányzási lehetőséget látnak abban, hogy növelik a direkt uniós források mennyiségét.
Azt tervezik Brüsszelben, hogy a 2028-2035 hétéves pénzügyi időszakban fel is számolják a területi alapú uniós támogatást.
Európai Uniónak kétszázötven statisztikai régiója van, ebből a teljes közvetlen uniós forrásrendszernek a felét elviszi a top húsz régió.
Nem lehet kicsavarni a tagállamok kezéből azt a hatáskört, hogy maguk döntsék el, milyen területeket akarnak támogatni a saját országukban.
Amíg egy startup Magyarországon két-három főből áll, addig Németországban tizenkettő-tizenégy főből, míg az uniós elvárás tíz fölött van.
A közvetlen uniós támogatási programok jelentős része nem kifejezetten a kkv-knak szól, el lehet gondolkodni, hogy mi ennek az oka.
Ideológiai kérdéseket visznek be gazdaságpolitikai ügyekbe, aminek nincs ott keresnivalója, az egyértelműen alá fogja ásni az uniós versenyképességet.
Az emberek végül a jólétre szavaznak.

Az MFOI oldala alapján 2024 első negyedévében több mint ezerháromszáz ügyfélelérés történt. Ez önmagában mekkora eredménynek számít?

Az elmúlt két évben folyamatosan növekszik a közvetlen uniós forrásokban résztvevő magyar cégek száma, ugyanakkor ebben a fázisban még az ismeretek megosztására kell törekednünk. Hogy felhívjuk a magyar vállalkozások, az egyetemek, az intézmények figyelmét arra, érdemes foglalkozni az uniós programokkal, a fejlesztési forrásokkal, a nemzetközi kapcsolatok építésével. A célunk, hogy hosszú távon három-ötszörösére növeljük a hazai forráslehívási arányt, amit csak úgy valósíthatunk meg, ha a pályázások számát is ilyen mértékben bővítjük. Egyszerre kell törekednünk a mennyiségre és a minőségre.

Jelen pillanatban mekkora ez az arány?

Jelenleg, sajnos, a hazai részesedés nem éri el a közvetlen uniós forrás értékének az egy százalékát sem, pedig sok pénzről van szó. A hétéves uniós költségvetési ciklus egyharmada, közel négyszáz milliárd euró van ebben a keretben.

Ez egy magyar jelenség?

Inkább egy regionális probléma. Magyarországon a lehívási arány évi 12-13 euró per fő, míg az unió átlag 60 euró. Ugyanakkor Csehország, és számos program tekintetében Lengyelország is mögöttünk van. Sok tagország, például a fukar négyek újabban sokat hangoztatják, hogy ők fizetik más országok uniós támogatásait. Már ez is egy torzítás, hiszen piaci oldalról ennek a többszörösét kapják vissza ezekből az országokból. Ha azonban megnézzük a közvetlen források szerkezetét, Lengyelország is joggal állítja, hogy ők finanszírozzák más országok innovációját, hiszen lakosságarányosan magas a részéről a befizetési arány, míg a részesedésük szinte elenyésző. Erről a fordított helyzetről Brüsszelben nem szeretnek beszélni, de ettől még helytálló. Azok az országok, amelyek kevesebbet tudnak elhozni ezekből a közös forrásokból, más tagállamok innovációját finanszírozzák a befizetéseikkel. A belső piac kiegyensúlyozottságához ezeket a szakadékokat el kell tüntetni. Több nyugati tagországban is kétszáz-háromszáz euró az egy főre jutó részesedés, Luxemburgban ez akár az uniós átlag tízszeresét is eléri. Ezek nem számítási tévedések, hanem strukturális különbségek. Mi éppen ezért nemcsak a magyar pályázók felzárkóztatását, kapacitásfejlesztését tűztük ki célul, hanem hogy megértessük az Európai Unióval, milyen kiírásokra van szükség Közép-Kelet-Európában, mivel e téren is változásra van szükség. A programok sok esetben nem a közép-kelet-európai szempontokat, hanem inkább a nyugat-európai nagy országok igényeit veszik figyelembe.

Hogyan tudják ezt a tudást megszerezni magyar a kkv-k, hogy legalább az európai rajtkőre felálljanak?

Biztosítani kell az információáramlást. Mondok egy példát. Nemrég szerveztek egy konferenciát az innováló magyar cégek számára, és az egyik cégvezető arra panaszkodott, hogy nem sikerült a külpiacra való kijutás, de kiderült, azt nem előzte meg még alapszintű piackutatás sem. Persze, igazságtalan lenne pusztán tudáshiányra hivatkozni. Közép-Kelet-Európa helyzetéből adódóan a gyártásra, így pedig az infrastrukturális fejlesztésekre koncentrál, ami érthető, ám így beleragadhat a közepes fejlettség csapdájába. Nem ebből kell kevesebbet csinálni, hanem abból kell többet, ami azt megelőzi: a kutatásfejlesztésből, és ami után jön: a piacteremtésből. Ez egy szemléletbeli különbség. Nem oktatási tevékenység, nem is egyszerűen képességfejlesztés a feladatunk a kormányzatban, hanem egy szemléletbeli változást igyekszünk elérni itthon. Ennek van egy projektmenedzsment része is, például a szellemi tulajdonnal kapcsolatos rendelkezések ismerete, vagy épp a piacvizsgálat, ami adekvátnak tűnik, de gyakran mégsem végzik el azt a hazai vállalkozások.

Petri Bernadett, a közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos

Kép: Hartl Nagy Tamás

Hogy tud a régiónk kitörni ebből a csapdából?

Hazánk geopolitikai adottsága, sajnálatos módon részben arra predesztinál minket, hogy ezt a közepes fázist kiszolgáljuk. Másrészt hangsúlyoznám, hogy ezt nem lehet teljes egészében, sőt nem is kell feltétlenül központosított kormányzati intézkedéssel orvosolni, a szereplőknek kell megérteni, hogy foglalkozni kell az innovációval és a piackutatással is. Az intézkedések egymásra is épülhetnek, az új digitális GINOP kiírások felzárkóztatják a hazai cégeket digitális szempontból, a Digitális Európa Program révén pedig eljuthatnak erről a szintről a kiemelkedő digitális fejlettség irányába, hogy építhessenek nemzetközi projekteket is.

Amikor „uniós pénzekről” beszélünk, akkor valójában a kohéziós forrásokra gondolunk. A közvetlen forrásokat mennyire érinti az uniós zárolás?

Részben, de érinti, hiszen a modellváltó intézményeket kizárta az Európai Bizottság ezekből a programokból. Azzal a mostanában egyre többet hallható iránnyal mindenképpen vitatkoznék, hogy jó lenne, ha növekedne a közvetlen programok aránya a teljes költségvetésben. Ez Brüsszel szempontjából lenne jó, nem nekünk. Az EU intézményei kormányzási lehetőséget látnak abban, hogy növelik a direkt uniós források mennyiségét, hiszen ebben az esetben maguk döntenének a támogatandó projektekről, kihagyva a tagországot. Ez biztos, hogy nem egy jó irány. Másrészt pedig így még hátrányosabb helyzetbe hoznák a régiónak, főleg, ha ezzel párhuzamosan csökkenne is az elérhető kohéziós forrás. Semmi esetre sem arra valók a közvetlen források, hogy kiváltsák a kohéziós pénzeket. Szerintünk a kohéziós politikának meg kell maradnia a területi, regionális szinten. Egyedül ez a metódus alkalmas a valódi felzárkóztatásra, és hogy figyelembe vegye azokat a földrajzi, a helyzetünkből adódó különbségeket, amelyeknek a megszüntetésére valójában ez a kohéziós politika annak idején létrejött. A déli bővítés idején, a nyolcvanas években, a kohéziós politika rendkívül bőkezű volt, felső határ nélkül, ám a keleti bővítés után már sokkal szűkmarkúbbá vált az Európai Unió. GDP-arányosan maximalizálták az elérhető összeget, és azóta is folyamatosan szűkül ez a keret. Újabban pedig azt tervezik Brüsszelben, hogy a 2028-2035 hétéves pénzügyi időszakban fel is számolják a területi alapú uniós támogatást és átvenné a helyét egy újfajta finanszírozás, ahol a tagországnak célszámokat, szakpolitikai, sőt politikai elvárásokat kell teljesíteni ahhoz, hogy hozzá lehessen férni a pénzhez. Ez az elképzelés nagyon ártalmas lenne és szembe megy a regionális politika valódi céljával, a területi felzárkóztatással.

Pedig arról lehet hallani, hogy ez arány eltolódik a közvetlen források felé.

Szomorú, de a kiszivárgott információkat alapján kifejezetten célja az Európai Uniónak, hogy a területalapú megközelítés elvét felváltsa egyfajta társadalmi felzárkóztatási politika, amelybe az Európai Bizottság már a gazdaságtól távoli szempontrendszereket is bele tud fogalmazni, tovább mélyítve ezzel a korábban már említett szakadékot. Megvizsgáltuk, hogy a közvetlen források és a regionális különbségek hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Az Európai Uniónak kétszázötven statisztikai régiója van, ebből a teljes közvetlen uniós forrásrendszernek a felét elviszi a top húsz régió, míg a maradék kétszázharminc osztozik a fennmaradó negyvenkilenc százalékon. Elképesztő a különbség a közvetlen uniós források lehívásának a mértékében is.

Ezek szerint naivitás azt feltételezni, hogy a közvetlen források arányának növelésével kizárható a brüsszeli politika?

Ezzel csak intézményesítjük a pártpolitikát a kutatás-fejlesztésben, ahol egyébként annak semmi keresnivalója nincsen. A kiírások rendszere az Európai Unióban már így is kifejezetten átpolitizált, és vannak olyan alapok is, amelyek célzottan bizonyos pártpolitikai érdekek által meghatározott tevékenységeket szolgálnak, finanszíroznak. Ez is egy ellenérv. Másrészt a direkt pályázatok kiírásakor is szükség lenne terepismeretre, nem lehet kicsavarni a tagállamok kezéből azt a hatáskört, hogy maguk döntsék el, milyen területeket akarnak támogatni a saját országukban. Ez a kettő csak egymásra építve szolgálhatja a versenyképességet.

Amennyiben szempont még a versenyképesség az Európai Unióban.

Egy egységes versenyképességi alap kialakításával készül Brüsszel a következő pénzügyi ciklusra, de kérdés, hogy a központosítás mennyire lesz alkalmas arra, hogy valóban elhozza a szükséges strukturális változást. A töredezettség megszüntetése lehet egyfajta segítség, de ez csak akkor elfogadható, ha lesz beleszólásunk abba, hogy a kiírások igazodjanak a hazai, vagy regionális szükségletekhez. Más a fontos egy magyar, egy lengyel, egy cseh vállalkozásnak a digitalizáció terén, mint mondjuk egy hollandnak, vagy egy németnek. Más kritériumrendszert kell alkalmazni, mert amíg egy startup Magyarországon két-három főből áll, addig Németországban tizenkettő-tizenégy főből, míg az uniós elvárás tíz fölött van. Tehát a magyar vállalkozások ki vannak zárva a startupok részére rendelkezésre álló forrásszerzési lehetőségekből. Ez is egy olyan intézkedés, amelyről nem állíthatjuk, hogy a közös európai versenyképességet szolgálná, hiszen, ha a nehéz programok szintjére emelné a könnyebb programokból való forrásszerzést is, akkor ez megint csak a nagy nyugati tagországok nagy piaci szereplőinek előnyös. A kis-és középvállalatok még az eddiginél is rosszabb esélyekkel indulnának ezekért a forrásokért.

Visegrádi szinten létezhet erre közös fellépés?

Ez egy nagyon nehéz feladat, hiszen ki kell alakítani egy olyan szövetséget, amely változtatna a közvetlen források elosztásán, de újra és újra előkerülnek olyan különbségek, amelyek régión belül jelennek meg. Most egy tranzitidőszak van az Európai Bizottságnál. A technikai szintű tárgyalásokat elkezdtük, viszont hiányzik a politikai szint, az uniós biztosok szintje. Ha decemberben, vagy januárban fel tud állni az Európai Bizottság, akkor lehet továbbvinni ezt a régiós tervet. Egyébként úgy vélem, az új összetételű Európai Parlamentre is lehet számítani ebben a folyamatban, teret kaptak olyan erők, amelyek iparági érdekeket támogatnak. Szerintem jó esély van arra, hogy 2026-ra érdemi változást érjünk el.

Ennek némileg ellentmond, hogy hiába változtatna a kormányzat a KEKVA-törvényen, egyelőre nincs megegyezés sem az Erasmus-, sem pedig Horizon-programokról.

A magyar kormányzati oldalról minden intézkedés megszületett, és mindent megtett a kormányzat, hogy a kizárásból fakadó hátrányt hazai programokkal kiegyenlítse. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy nagyon hiányolják a hazai szereplőket azok a nyugat-európai partnerek, amelyekkel konzorciumban dolgoztak a Horizont-programokban. Ezért is bízom abban, hogyha az új az Európai Bizottságra ezek a cégek nyomást gyakorolnak majd. A több évre szóló eddigi közös projektek, az éveken keresztül zajló kutatás-fejlesztések, a különböző analízisek, adatbázisok, amelyek a magyar intézményekben felhalmozódtak, olyan értékkel bírnak, amit senki nem akar elveszíteni.

Van most határidő az Erasmus és a Horizont kapcsán a minisztériumban?

Nem, mert egyelőre azt sem lehet előre látni, hogy ez az átmeneti időszak a Bizottságnál meddig tart, és mikor lehet újrakezdeni az érdemi tárgyalásokat, hiszen csak jövő héten kezdődnek a biztosi meghallgatások. Az viszont optimizmusra adhat okot, hogy a féléves Horizont-értékeléseknél már elhangoztak olyan kritikák, hogy az összeurópai versenyképességet csökkentette a magyar intézményeket kizáró uniós döntés. A Draghi-jelentés szerint több ezer milliárd euróra lenne szükség ahhoz, hogy javítsuk az uniós versenyképességet, holott az nem kerülne semmibe, ha az Európai Unió nem tenne ilyen lépéseket a saját tagországaival szemben. Ha politikai megfontolásokból nem lehetetlenítene el meglévő kutatás-fejlesztési innovációs projekteket, vagy épp nem engedné, hogy unión kívüli partner szálljon be, és elvigye a tudást az EU-n kívülre.

Az Új Gazdasági Akcióterv egyik pontjában a kormányzat vállalja, hogy felgyorsítja a kkv-szektort érintő EU-s programokat. Hogyan?

A közvetlen uniós támogatási programok jelentős része nem kifejezetten a kkv-knak szól, el lehet gondolkodni, hogy mi ennek az oka. Ha a magyar kkv-k hatékonyságát javítanánk, ami a hazai versenyképességi stratégia és az akcióterv nagyon fontos pontja, ahhoz az Európai Unió e tekintetben nem sokat tesz hozzá, nagyjából a programoknak a kétharmada, de lehet, hogy a négyötöde a közepes- és nagyvállalatokat célozzák meg. A nemzeti kkv stratégia viszont előnyös lehet a nemzetközi forrásszerzési képesség növelése terén is. Az Új Gazdasági Akcióterv részeként például a Demján Sándor program amellett, hogy ösztönzi a kkv-k termelékenységének javulását, a kkv-k méretének a megduplázását is elősegíti, ezáltal pedig sokkal több hazai kis-és középvállalkozás lesz képes „megugrani” a közvetlen uniós pályázás feltételeit.

De mintha Magyarországon is lenne egy óriási szakadék, hiszen az akciótervben arról is szó van, hogy el kell érni, legyen a magyar cégeknek honlapja. Mindezt 2024-ben.

Az a cél, hogy oda kerüljön forrás, ahol készségfejlesztésre van szükség, ami alkalmasabbá teszi a cégeket arra, hogy közvetlen forrásokra is pályázzanak, csak nyilván a kiindulási szint az teljesen változó. A digitalizációról is kétféle értelemben, digitális felzárkóztatásról, vagy digitális kiválóságról tudunk beszélni. Így előfordulhat, hogy miközben a mesterségesintelligencia-fejlesztés, vagy a kiberbiztonság terén uniós projekteket tudnak behúzni magyar vállalkozások, más cégeknél lehet egyfajta lemaradás a honlapok esetében.

Kevesebb mint egy százalékát hoztuk el az uniós forrásoknak, ez hogyan hasznosult?

Ez így is egy jelentős összeg, az elmúlt három évben több, mint egymilliárd euró került be a hazai gazdaságba a közvetlen uniós programokból: 2021-ben kicsit több, mint 281 millió, ez a legalacsonyabb szám, mivel a programok késve indultak Brüsszelben, 2022-ben 330 millió, 2023-ban pedig több, mint 400 millió euró. Ráadásul a saját analízisünkből kiderül, hogy azok a vállalkozások, amelyek elnyertek ilyen direkt uniós pályázatokat, exponenciális jelleggel növekedtek. Tehát itt a kritikus fázis tényleg az, amíg eljuttatjuk őket oda, hogy részt tudjanak venni ezekben a projektekben, és utána már viszi őket az a „flow”, ami abból fakad, hogy kiléptek egy nemzetközi üzleti terepre, kapcsolatokat építenek ki. Onnantól gyakorlatilag minden megy már a maga útján.

Hol lehetnek a magyar gazdaság kitörési pontjai, vagy ez inkább az adott vállalkozás sikerétől függ?

Van egy erős hazai innovációs kiválóság, amire jól lehet építeni, az egészségügytől kezdve a kiberbiztonságon át számos ilyen pont van. Külön kiemelném a hazai védelmi ipari képességet. A védelmi innováció az elnökségi programunknak is egy fontos eleme, és a versenyképesség szempontjából is egy komoly potenciállal bíró területnek látom. Egyébként a Draghi-riportban is leszögezték, a tagországok több forrást kell erre fordítaniuk. Magyarországon GDP arányosan közel három százalékot fordít védelmi innovációra, ami egy kiugróan magas érték, ennek komoly eredménye van a közvetlen források tekintetében és a kkv-k számára is.

A Draghi-jelentés be tudja fedni az ön által innovációs szakadéknak nevezett problémát?

Minden stratégia annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle, és önmagában egy jelentés biztosan nem fog választ adni erre a kihívásra. Az elmúlt tíz évben tizenkét darab versenyképességi stratégiája volt az Európai Uniónak. Minden évben volt egy. Érdemes lenne megnézni, hogy ezeknek mennyi eredménye volt, ha volt egyáltalán. Másrészt, amit Mario Draghi felvázolt, az egy erős föderalista megközelítés, egy biztosan nem jó irány. Már csak azért sem, mert a szakadékok nemcsak a kohéziós programok és a közvetlen finanszírozás tekintetében alakultak ki, hanem szakági szinten is. Ezért nem szabad a nemzetállamok kezéből kivenni azt a hatáskört, hogy saját maguk a saját gazdaságpolitikai elképzeléseik alapján igazodjanak a belső piachoz. Egyébként maga a Draghi-jelentés is kihangsúlyozza, hogy a belső piac kiegyenlítetlensége a versenyképességi problémák forrása. Úgy látjuk, hogyha egy országra rákényszerítenek olyan intézkedéseket, amik nem illeszkednek a külpolitikájához, a geostratégiájához, esetleg ideológiai kérdéseket visznek be gazdaságpolitikai ügyekbe, aminek nincs ott keresnivalója, az egyértelműen alá fogja ásni az uniós versenyképességet. Meg akarjuk értetni az Európai Unió vezetésével, hogy az európai versenyképesség csak a tagállamok versenyképessége által javítható, velük szemben pedig semmi esetre sem.

Említette, hogy az EP-re lehet számítani bizonyos kérdésekben. Nem teszi az egész beszélgetésüket zárójelbe az a strasbourgi politikai csatározás, amelyen Orbán Viktor az európai versenyképességről igyekezett beszélni?

A strasbourgi vita rámutatott, hogy már két pólus van az Európai Parlamentben, és a szuverenisták nemcsak megerősödtek, hanem már hallhatóak is az uniós porondon. Ez egy nagyon fontos tapasztalata volt annak a vitának. Másrészt a versenyképesség az a szuverenitással is összefügg, és mindenki hallhatta, hogy a magyar miniszterelnök számos olyan, Európa jövőjét érintő gazdasági kérdést behozott a gondolkodásba, amelyekre egyébként nem kapott választ, még Ursula von der Leyentől sem. Helyette súlyosan megsértette az Európai Bizottság elnöke a magyar szuverenitást, amikor úgymond értékelte hazai belpolitikai folyamatokat. Úgy látom, hogy az észszerűség és a közös érdekek jegyében mindenképpen lehet változást eszközölni az uniós politikában, már csak azért is, mert az emberek elégedetlenek az EU gazdaságpolitikájával. Ha megnézzük például a legutóbbi német, vagy osztrák választásokat, a jelenleg tapasztalható gazdasági hanyatlás mindenhol fontos indikátora a földrengésszerű belpolitikai változásoknak. Ez a választói akarat akár olyan erőket is az észszerűség irányába terelhet, amelyek most még teljes mellszélességgel egy másik állásponton vannak még. Az emberek végül a jólétre szavaznak.