A megkérdezettek több mint harmada (39 százalék) szerint a megfelelő bérezés, a jó munkahelyi légkör és emberi kapcsolatok, valamint a cég megbízhatósága, a hosszú távon való tervezés lehetősége egyaránt fontos egy munkahely esetében – ez derül ki a Pulzus Kutató felméréséből, amit az Economx számára készített.
A válaszadók ötöde (22 százalék) egyetért ezzel, azonban mindezt csak álomnak gondolják.
A cég megbízhatóságát némileg meglepő módon mindössze a kutatásban résztvevők 3 százaléka nevezte meg egyedüli legfontosabb tényezőként a munkahelyen.
A Boston Consulting Group (BCG), a Stepstone Group, valamint a The Network és magyar partnere, a Profession.hu közös nemzetközi kutatásában szintén azt vizsgálta, hogy mik a legfontosabb szempontok a munkahely kiválasztásánál, az eredmények szerint globálisan az állás hosszú távú biztonsága a legfontosabb szempont, Magyarországon viszont a bérezés áll az első helyen.
Kapcsolódó
A Profession.hu első negyedéves reprezentatív kutatásában arra jutott, hogy új állás kiválasztásakor a munkavállalóknak a legfontosabbak az anyagiak: a fizetés mértéke a magyar munkavállalók 87 százalékánál szerepel. A kollégák, a csapat (33 százalék), valamint a hangulat és a munkahely atmoszférája (22 százalék) hátrébb szerepel a munkavállalói rangsorban.
Mást keresnek a nők, mint a férfiak
A nemek szerinti megoszlás alapján az látszik, hogy mindkét nem képviselőinek a többsége mindhárom felkínált opciót fontosnak tartotta a munkahely kiválasztásánál, azonban a férfi megkérdezettek sokkal inkább álomnak gondolják ezt, mint a nők.
Az adatokból az látszik, hogy a férfiak számára fontosabb szempont a megfelelő bérezés, míg a nők nagyobb mértékben igénylik a jó munkahelyi légkört.
A nemzetközi nőnap alkalmából készített Inclusion Matters elnevezésű felmérésében a PwC azt találta, hogy a fizetésbeli egyenlőtlenség fájdalmas pont a nők számára: a női válaszadók csupán 39 százaléka érzi úgy, hogy méltányos javadalmazásban részesül a munkájáért. A kutatás azt is kimutatta, hogy jelentős különbség van a férfiak és a nők előléptetés- és fizetésemelés-kérési hajlandósága között, előbbi esetében 9, míg az utóbbinál 8 ponttal magasabb értéket állapítottak meg a férfiaknál.
Eltérnek a fiatalok elvárásai
A korcsoportonkénti megoszlás szerint a fiatalabbak közül többen emelték ki a megfelelő bérezést és az emberi kapcsolatok fontosságát a munkahelyen, mint az idősebb korosztály tagjai, akik mindhárom felsorolt tényezőt kiemelten fontosnak tartják.
A Deloitte 2024-es Global Gen Z and Millennial című kutatása hasonló következtetésre jutott. A világszerte 44 országban közel 23 ezer válaszadó bevonásával készült felmérés szerint a megélhetési nehézségek jelentették a legnagyobb problémát az Y és Z generációs munkavállalók számára. Összességben pedig a munka és magánélet egyensúlyát nevezték meg a leginkább meghatározó szempontként a munkáltató kiválasztásakor.
A magasabb végzettség magasabb elvárásokkal párosul
Iskolai végzettség szerint az tűnik ki, hogy a felsőfokú végzettségűek számára a legfontosabb, hogy mindhárom felsorolt tényező teljesüljön, miközben a jó munkahelyi légkört ők tartják a legkevésbé fontosnak.
Az alapfokú végzettségűek között magasabb azok aránya, akik álomnak gondolják csak a három felsorolt tényező egyidejű teljesülését.
A községek lakói hisznek legkevésbé az ideális munkahelyben
Lakóhely szerint a városlakók azok, akiknek mindhárom tényező együttes teljesülése fontos a munkahelyén és arányaiban kevesebben vannak köztük azok, akik ezt csak álomnak gondolják.
A községben lakók azonban már nem ilyen derűlátóak: körükben kiemelten magas azok aránya, akik nem hisznek egy ilyen munkahelyben.
Az eredmények nem meglepőek, ha tekintetbe vesszük, hogy a KSH 2023 első kilenc hónapját összegző adatai szerint a fővárosban élők fizetése a legmagasabb az országban, nettó 452 ezer forintra nőtt, miközben Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében és Nógrádban a legalacsonyabbak a bérek. A keleti országrészben 264 ezer forintból kell megélnie a munkavállalóknak, Nógrádban pedig mindössze 286 ezer forintból.
A kutatásról
A legfontosabb munkahelyi tényezőkről készített kutatást a Pulzus Kutató az Economx számára, amelyben 700 embert kérdeztek meg. A Pulzusnak válaszolók 45 százaléka férfi, 55 százaléka pedig nő volt. Korcsoportok szerint a 18-39 év közöttiek voltak a legtöbben (37 százalék), a válaszadók harmada (34 százalék) 40-59 éves feletti volt, a 60 év felettiek aránya 29 százalék volt. Iskolai végzettség szerint az alapfokú végzettséggel rendelkezők voltak a legaktívabbak (51 százalék), középfokú végzettséggel a válaszadók nagyjából harmada (31 százalék) rendelkezett. A felsőfokú végzettségűek aránya 18 százalék volt. A többség városban (35 százalék) vagy községben (30 százalék) élt, vármegyeszékhelyen (17 százalék) és a fővárosban (18 százalék) pedig nagyjából az ötödük lakott.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!