Válságos állapotba került az SK On dél-koreai vállalat, amely az iváncsai akkumulátorgyárat is működteti.
A Totalcar beszámolója szerint a vállalat tíz negyedévben jelentett veszteséget azóta, hogy 2021-ben leválasztották anyacégéről. A nettó adósság ebben az időszakban 2,9 ezer milliárd dél-koreai vonról (2,1 milliárd dollár) 15,6 ezer milliárd dél-koreai vonra nőtt.
Lee Seok-hee, a cég vezérigazgatója számos költségcsökkentő lépést jelentett be, valamint azt is közölte, hogy átalakítják a munkamódszereket is, miután úgy látják, hogy „vészhelyzeti menedzsmentre” kell átállítaniuk a vállalatvezetését.
Azonban ennél is radikálisabb lépéseket vizsgálnak az SK Groupnál a problémák megoldására. A Financial Times az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva arról ír, hogy összevonhatják az SK On tulajdonosát, az SK Innovationt és az SK E&S-t. Az utóbbi a cégcsoport nyereséges energetikai vállalkozása, amely folyékony gáz előállítására szakosodott.
Az SK On kénytelen volt elbocsátásokat bejelenteni, miután kiderült, hogy a korábban vártnál visszafogottabb lesz az elektromos autók értékesítésének az üteme.
Tim Bush, az UBS bank elemzője az amerikai autógyártókat okolja az SK On csődközeli helyzetéért. Ezek ugyanis nem teljesítették az ígéreteiket azzal kapcsolatban, hogy milyen tempóban fogják növelni a villanyautó-gyártásukat.
Sorra eresztik utcára a gyári munkásokat
Az összeszerelő-autóipari és akkumulátorgyári munkavállalók körében tapasztalható radikális elbocsátások nem csupán a magyar gyárakban figyelhetőek meg, hanem egy globális tendencia részét képezhetik.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát