Jelentősen csökkentette számos tej és tojás árát a Tesco: az áruházlánc üzleteiben és online felületén 12 féle UHT és ELS tej és 7 féle sajátmárkás tojás kapható, előbbiek esetében akár 8, utóbbiak esetében akár 10 százalékos árcsökkentést is tapasztalhatnak a vásárlók.
A vállalat közölte:
Kapcsolódó
az áruházlánc 7-féle sajátmárkás tojás árát jelentősen, legalább 4,3 százalékkal, egyes termékek esetében pedig több mint 10 százalékkal csökkentette. Február 13-tól többféle különböző márkájú tej is a korábbi árhoz képest jóval olcsóbban érhető el, az egyliteres kiszerelésű dobozos tej árcsökkentésének mértéke 12,5-5,3 százalék között változik.
A döntést azzal indokolták, hogy az áruházlánc a magyar családok érdekeinek szem előtt tartásával alakítja üzletpolitikáját. Ennek megfelelően a Tesco a korábbi beszerzésiár-emeléseket csak részben érvényesítette a fogyasztói árakban, most pedig az előzetes terveivel összhangban nagyfokú árcsökkentést hajtott végre.
Habár a tojás beszerzési ára a tavalyi növekedést követően pár hete mérséklődni kezdett, az áruházlánc a csökkenés mértékének többszörösét adja át árcsökkentésként a vásárlóknak, és az eltérés akár hatszoros vagy hétszeres is lehet - hangsúlyozzák.
Az áruházlánc arra nem tér ki, hogy az árcsökkentésben mennyire játszott szerepet Nagy Márton gazdasági miniszter jelzése, miszerint az elszabadult élelmiszerinfláció kontrollálására korlátozó intézkedéseken gondolkodnak. A tárcavezető úgy fogalmazott: „a kormány minden eszközzel kész fellépni a családok védelmében.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak
